KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Macondo

Soós Tamás Dénes

Macondo – osztrák, 2014. Rendezte és írta: Sudabeh Mortezai. Kép: Klemens Hufnagl. Szereplők: Ramasan Minkailov (Ramasan), Aslan Elbiev (Isa), Kheda Gazieva (Aminat). Gyártó: FreibeuterFilm / ORF Film/Fernseh-Abkommen. Forgalmazó: Klorofilm. Feliratos. 98 perc.

 

Manapság közel kétezren élnek azon a csecsenek által Macondónak nevezett lakótelepen, amely az ötvenes évek óta nyújt átmeneti szállást az Ausztriába érkező menekülteknek. A leélt, paneles közeg határsáv Nyugat és Kelet, civilizáció és vadon között, ahol a menekültstátuszért folyamodók igyekeznek boldogulni és szótlanul belesimulni az osztrák társadalomba. Itt lézeng húgaival és a környezetet előszeretettel rongáló barátaival a fiatal Ramasan, kinek apja csecsen lázadóként halt hősi halált, anyja pedig melankóliába és a napi robotba temetkezik, így aztán a családfenntartás felelőssége is Ramasanra hárul.

Mint a Dheepan, úgy a Macondo is belülről, kiszolgáltatott emberek bőrén keresztül érzékelteti a menekülttapasztalatot, de nem az integráció örök kérdésére futtatja ki történetét. Sudabeh Mortezai a coming of age-sztorik hagyományaihoz illeszkedve inkább azt firtatja, hogyan formálnak személyiséggé egy tizenéves gyereket az őt ért benyomások, hatások, traumák. Mi a súlya például a fiút 11 évesen már felnőttnek tekintő és a muszlim vallás tekintélyelvűségét továbbadó csecsen kultúrának, a bosszú vagy a család megóvása felé vezetnek-e a példaképnek tekintett felnőttek szavai, s milyen rémálommá csomósodnak a hazából való elmenekülés élményei.

Az integráció végül a film stílusában, és nem a menekültek közösségében valósul meg, ahol még a gyerekek között, a focipályán is újratermelődik a rasszizmus és a szegregáció. A Macondót író és rendező Sudabeh Mortezai maga is tizenévesen települt át családjával Iránból Ausztriába, s első játékfilmjében természetes könnyedséggel olvad össze az osztrák dokumentarizmus, az európai művészfilm és az iráni modernizmus hagyománya. Hiszen míg a kószálása során a társadalom visszásságait megpillantó gyerekszereplő a Hol a barátom házát vagy A fehér léggömböt idézi fel, addig az őt követő, hosszan kitartott kézikamerázások az európai művészmozik régóta (el)használt nyelvét mutatják meglepően frissnek és hatásosnak. Egyszerre fontos és hatásos film tehát a Macondo, amely főként a kulturális minták és kötelességek közt őrlődő fiú lelki életéről rajzolt pontos folyamatábrája miatt érdemes a figyelemre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12562