KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hegedűtanár

Forgács Nóra Kinga

Tudo que aprendemos juntos – brazil, 2015. Rendezte: Sérgio Machado. Írta: Antonio Ermirio de Moraes darabjából Marta Nehrig, Marcelo Gomes és Sérgio Machado. Kép: Marcelo Durst. Zene: Felipe de Souza. Szereplők: Lázaro Ramos (Laerte), Kaique Jesus (Samuel), Elzio Vieira (VR), Sandra Corveloni (Alzira). Gyártó: Gullane Filmes. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 112 perc.

 

Háromféle hozzáállás létezik a brazil nyomornegyedekkel kapcsolatban. Az egyik a romantikus: hol máshol születnének katarzissal szolgáló történetek, ha nem ezekben a városrészekben? A másik a racionális: komplex társadalmi és szociális problémák testesülnek meg egy-egy lakónegyedben. A harmadik pedig azt mondja: ha erre jársz, neked nem kedves a saját életed, inkább maradj távol.

A hegedűtanár voltaképpen az az állatorvosi ló, amelyiken mindegyik attitűd tetten érhető. A középpontban São Paulo Heliópolis nevű favelája áll. Az elnevezés csalóka fény, ez a város egyik legdurvább nyomornegyede, a napsugár csak tétova bizonytalansággal jut el az ott élőkhöz. A helyi iskolába járó gyerekeknek az jelenthet felemelkedést, ha az igényeikhez alkalmazkodó és az életükbe jól illeszkedő tehetségfejlesztő programmal találkoznak. És van egy fickó, aki vidékről, lentről jött (Brazíliában ez nem kétórás vonatozást, hanem egy szakadék két peremét jelenti), a szüleinek akar elsősorban bizonyítani, hogy profi zenekarban fog dolgozni elsőhegedűsként. Addig is hazudnia kell a főbérlőnek az anyagi helyzetéről, mivel São Paulo drága város. Nehéz ott megkapaszkodni. Ő lesz – kezdetben kényszerűségből – a tanár a gyerekek mellett.

Ami a két mesét egybegyúrja, az egy valóban létező közösség története. A São Paulo-i OSESP Orchestra a zene erejével integrálja a szegregációban, önként vállalt vagy kényszerű leszakadásban élő résztvevőit. Mindenki tanul. Egymástól. Nem feltétlenül a violinkulcs megrajzolását, vagy a helyes hangszertartást, hanem az egymásért való felelősség vállalását, mert ebből indul ki minden jó dolog, ha emberekről van szó. Sérgio Machado filmje ugyan a katarzis felé csábuló módon, de azt mondja: nem halsz bele, ha a szegénység, a veszőben lévő tehetséges fiatalok felé fordítod a fejed, és cserébe feladsz valamit. Mert a végén azt a valamit úgy is megnyered. Pont azáltal, hogy késznek bizonyultál a felelősségvállalásra. Machado munkája nyilvánvalóan egyszerűsítő és túlzottan optimista, ellenben magában rejti azt a fájdalmat, amiről megkerülhetetlenül beszélni kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12806