KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Távoli kiáltás

Vida János Kvintus

Sodró erejű, ellenállhatatlanul érzelem-felkavaró, a szó nemes értelmében melodrámái alkotás Jamada Jódzsi filmje. Gondolati tartalma, humanista mondanivalója a világ bármely részén azonos jelentésben értelmezhető, ami a távolkeleti filmalkotásoknak nem általános jellemvonása. Díszleteit és helyszíneit tekintve viszont a mai japán valósághoz kötődik, mégpedig nem felszínes külsőségekben, hanem a mindennapi élet aprólékos megfigyelésére alapozva. Ez a részletező ábrázolásmód a régi japán mesterektől örökölt erénye ennek a kivételesen termékeny rendezőnek, akinek félszáznál több eddigi munkája között szerepel a világ leghosszabb harmincegynéhány egész estés darabból álló mozifilm-sorozata.

A két főhős – a ritkán dicsért, annál inkább kedvelt műfaj általános szabályai szerint – lélekben egy fejjel kimagaslik a többiek közül. Elszántságuk és kitartásuk határtalan, egymásra találásuk sorsszerű. A gyermekét egyedül nevelő fiatal özvegyasszony – akit az egyik legnépszerűbb japán színésznő, Baisó Csieko formál meg – a földművelés fáradságos munkájára kényszerül, hogy emberi önállóságát biztosíthassa. A legtermészetesebb szolidaritással segít a bajba jutott, nemes lelkű férfin, akiről csak jóval később derül ki, hogy jogos felháborodásában, akaratlanul elkövetett emberölés miatt kényszerült bujkálásra. Addigra azonban már az örök törvények a hivatalosak fölébe kerekedtek. A néző is így érezheti, ha bűvkörébe vonta a menedéket kereső férfit játszó Takakura Ken, a – nálunk az Ádáz hajsza és a Foglalkozása: mesterlövész (az eredetiben sokkal líraibb) című filmekből ismert – méltán megbecsült sztár. Takakura Ken jellegzetes szerepköre olyan kitaszított hősök megformálása, akik valamilyen benső erkölcsi parancsra voltak kénytelenek bűnt elkövetni, s ennek következményeit kell megszenvedniük.

Ebben a filmben szinte csak pozitív hősök vannak. A rossz oldalon állók homályban maradnak, inkább csak szó esik róluk. Realista elemekből komponált idillt látunk, ám annak legjobb fajtájából valót: olyan közönségfilmet, amely – Jamada egész eddigi rendezői pályafutásának integráns részeként – nem múló divatáramlatokat lovagol meg, és nem is a néző ösztöneire apellál, hanem a mindennapok költőiségét hirdeti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5017