KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerepcsere

Baló Júlia

 

A pénz az isten, de a pénz nem minden. Aztán: a tőzsdén sem élet- és generációfogytiglan biztosítottak a pozíciók, nem szabad mindent egy kém-információra bízni. Továbbá: ne csináljunk embertársainkból bohócot, még kevésbé marionettet. Nem szép dolog. Veszélyes is: lehet, hogy az egyik zsinór elszakad...

Rudolph és Mortimer – mindkettő Duke, hiszen testvérek – ügynöki társaság vezetői. Két öregember, akik egy dollárba fogadnak: vajon a környezete teszi az embert emberré vagy pedig minden eldöntődött már a születésünk pillanatában. A bamba-stréber pénzmágnást kizüllesztik az ügynöki társaságból – ahol pedig fontos szerepe volt –, lezüllesztik az életben. Az utcai fekete, csavargó fiút felemelik a pénzmágnás helyébe, ágyába. Még az angol inast is megkapja. Ez utóbbi a csali. A nézőé. Ugyanis az inas figurája olyan jóra sikeredett, hogy megjelenése pillanatában azt sejteti – lévén angol az amerikaiak között –, hogy majd kemény humorú társadalombírálatot, vagy legalábbis valamiféle igazi komédiát kapunk.

Nem, helyette elkoptatott vígjátéki szituációk, ismerős figurák, szokványos képi-, verbális humor.

A fekete fiú már sikeres üzletember, amikor egy kis „utazásra” az illemhelyre vonul. Ám, alighogy magára csukja az ajtót és rágyújt a varázscigire, meghallja Duke és Duke társalgását, ami világosságot gyújt kábuló agyában, és cselekszik.

A végkifejletre már a néző is meggonoszodik, s amikor az egyik ravasz öreget szívroham dönti a mentők karjaiba, úgy gondoljuk: hál’isten.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5567