KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 3. számú űrbázis

Harmat György

 

Miért hisszük el az egyik mesét, a másikat miért nem? Kisgyerekként, kedvtelve nézzük a Harmadik típusú találkozásokat, mert Spielbergnek láthatóan kedve telik a mesélésben. Még az ennél gyengébb, A nyolcadik utas: a halál is sikerrel rémisztget, mert Scott nyíltan és következetesen vállalja műfajának szabályait. A 3. számú űrbázison időnként izgulunk, időnként nem, de szinte folyamatosan bosszankodunk.

Stanley Donen (akinek A papa mozija című kellemesen középszerű filmjével ugyancsak idén találkoztunk) komolykodva, ólomlábakon döcögteti science fiction-horrorját, nagyvonalúság nélkül és képzeletszegényen. Az űrbázison élő Ádám és (nem Éva, hanem) Alex paradicsomi boldogságát a Földről érkező idegen zavarja meg, aki robotot teremt saját hasonlatosságára. A fordulatok előadása közben Donennek arra is jut ideje, hogy merőben új morális felfedezéseit megossza a nézővel. Például: a puszta szexualitás elítélendő, mígnem a szerelem magasztos; az emberiesség kiveszőben van a világból, de vannak letéteményesei; a gép nem képes az önfeláldozásra, ámde az Ember igen, sőt!

Kirk Douglas rutinjával és fáradt, mégis új csatákra kész fizikumával, Farrah-Fawcett, Charlie „kiugrott” angyala, villogó fogsorával és ruganyos fiatalságával járul hozzá a tökéletes emberpár erkölcsi megdicsőüléséhez. Harvey Keitel azonban (akinek a tehetségére az Aliz már nem lakik itt és a Kék gallér hívta fel figyelmünket) természetes játékstílusa ellenére sem tud megbirkózni azzal a páratlan merevséggel, amelyre az Elvetemült szerepében kényszerítették.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7248