KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zöldövezet

Sajóhelyi Gábor

 

Radev professzor, az ökológus (és a filmben a humánum birtokosa) következetesen érvényre szeretné juttatni tudománya, azaz élete igazságát. Magányos farkasként, csak hóbortos ötletnek ítélik terveit: akadályozzák meg a természet ily mértékű pusztítását. Amikor rangot, korlátozott hatalmat kap, minden emberinek hitt kapcsolata kollégáival, „barátaival” a fonákjára fordul, s tragikusan igazi mivoltát mutatja. Megkezdődik Radev kettős küzdelme: harc a simulé-kony és fondorkodó karrieristákkal, az angolszász eleganciájú manipulátorokkal; a kölyökkutya csaholású (esetenként gazdájukba harapó) szemforgató, modern Tartuffe-ökkel. A másik fronton pedig: küzdelem önmagával, igazságával, vagy ha tetszik: „monomániájával”.

A gépezet törvényszerűen maga alá temeti Radevet. A főhős nem egy személy tragédiáját képviseli, a film tragikusan kelet-közép európai értelmiségi modellt ábrázol. Láthatjuk, hogy a szenvedélyes igazságkeresés eredményét legfeljebb az alkoholelvonók ápolói, vagy az öngyilkosjelölteket egykedvűen begyűjtő pályaőrök ismerhetik meg.

Sajnálatos, hogy a film ezt a kiváló témát túl hosszan tárgyalja: 130 percből legalább ötvenet elvesz a sablonos operettábrázolás, valamint a sok ismétlődő gesztus. Az intés viszont jogos: nemcsak a természet, hanem emberi kapcsolataink is szennyesek, s a sok kompromisszumkötés közben elfeledjük lassan, hogy egyáltalán volt valaha lelkiismeretünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8063