KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rómeó és Júlia

Ardai Zoltán

 

Nemde rövidlátó dolog folyton arra vágyni, hogy kedvünkre részesüljünk a javak készletéből, ha létre is hozhatunk javakat, amelyekből majd mások vágynak részesülni? Mondjuk, New York születéséhez először is olyan emberek kellettek, akik hátat fordítottak az akkor ismert legpompázóbb városoknak, és elmentek fenyőmagot enni, kapjon csak szabad utat a teremtés kényszere. A nagy szerelmeknek pedig egyenest alapelve, hogy nem kellenek a megálmodott álmok. Egyre fellengzősebb elv, amint múlik az idő, de sajnos máig nem tűr ellentmondást, például a legutóbbi Rómeó és Júlia-mozifeldolgozás kontraötleteit kérlelhetetlenül tönkreforgácsolta, rossz odanézni.

Főhelyen, az eredeti darab kellős közepén szaval arról Júlia, hogy Rómeót, ha ez odaveszne, csillagokká kell az Éjszakának szaggatnia, felújítván vejük az égboltot, mígnem a Föld rá se néz már a Napra, mert az Éjbe szeret bejé. Mottó ez minden nagy szerelemhez (mint egyéb szent őrületekhez is, lásd: 1848, te csillag; ha még egyszer azt üzeni). A szokott ábrándokból való kizökkenés, valami sohasem vágyott, előre kitalálhatatlan hatás vagy körülmény a kulcsa ezeknek. A veronai példázat főalakjai nem képzelegtek előre arról, milyen lenne épp az ellenséges klánból felcsípniük valakit, hát ezért megkapták. Harmatos kölcsönvonzalmukból aligha vált volna végül énekes halott, ha közben nem taszítja mániába őket a rémítő helyzetfelismerés, kibontva a viszony egyszer] színösszetételét, szerelem egyéniségét. A viszonyt a rút viselkedésű környezet gerjesztette naggyá, majd viszont nem kímélte meg, vagyis nem hagyta visszahatni magára. Tragédiává fajult az eset, így lett belőle cserépre égetett rege, és bús békülésre kélt az ismerős szürke reggel; már megjut későn okultatok.

A mostani, ezúttal amerikai filmváltozat triviális vágyálmok szerinti helyszínt kreált a regének, egy mai vagy jövőbeji mondén települést Floridában. Mercutio piros motorháztetőn feszít és soklövetűt forgat, bőre mint az ében. Tirádázása ugyanakkor szelíden betegesnek mutatja. A képi effektekkel megtámogatott modipopos dinamika és a szereplőnépség fenséges beszédstílusa kiüresítik egymást, semmiért és egészen. Amikor azonban a sületlenkedés már nem fokozható, váratlanul felülkerekedik a szöveg és a főalakokat játszó színészek tradíciós pallérozottsága; a rikító ostyából kibújik a patinás pirula. Vele ugyan előbúvik elkent zongoramuzsika és az olimpiai gálára emlékeztető dalkíséret is, de a jelmez- és díszletfantazmák, oda se neki, archaizálódnak. Rómeó még cigarettára gyújt egyszer, ezzel válik füstté mindaz, ami a csábos újrarendezési projektből eddigre megmaradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1456