KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végső állomás

Glauziusz Tamás

 

Ebben a tucatfilmben a fiatal színészek szembeszökően gyenge játéka a legfigyelemreméltóbb. Kár, hogy bármely európai amatőr-társulat színvonalát elbukják, hiszen a hollywoodi film utóbbi években fontos és érdekes vonulata lett a „tini-horrornak” vagy talán „college-horrornak” nevezhető filmfajta. Bennük gimnazisták vagy húsz év körüli (és sohasem idősebb) egyetemisták követnek el bűnöket, majd válnak bonyolultan kitervelt és rendkívül véres bosszú áldozataivá. Az idevágó fontos (nem feltétlenül jó) filmek ismertebbjei: Sikoly 1 és Sikoly 2, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Urban Legend (magyar forgalmazásban Rémségek könyve). A Final Destinationt nem azért nehéz közéjük sorolni, mert még színészei játékánál is gyengébb, hanem mert nem bűnfilm. Diákhősei ugyanis semmiféle bűnt nem követnek el, titkuk sincs és bosszút sem forralnak. Ellenfelük ugyanis maga a nagybetűs Halál, „akinek” látványos repülőgépkatasztrófás terveit az egyik fiú megsejti, és az indulni kész (majd felrobbanó) gépből kivezeti néhány osztálytársát. A Halál ezután sorban végez a szökevényekkel, hogy aztán, nagy és látványos katasztrófa-jelenetek után többször is melléfogva mégis megtorpanjon.

Amikor a halandó emberek ellenfele a halhatatlan és mindig győztesnek látszó Halál, akkor nem a bűnfilm kategoriájában vagyunk. Horrorfilmnek vagy thrillernek sem hívhatjuk az ilyesmit. A borzalom és iszonyat diadalmasan masírozhat ugyan ezen a vásznon, de csak természeti csapások sorozataként (katasztrófafilm – talán a nemesen klasszikus horror legméltatlanabb ellentéte), gondolati háttérként meg öblös butasággal gomolyog sátáni-túlvilági, „filozofikus” filmek minden bölcsessége. A Final Destination szuperszonikus repülőgéphez méltatlanul tétován tévelyeg, zakatol és dübörög ez utóbbi filmfajták sinein. Természetesen a néző nem kategoriák szerint szeret vagy nem szeret egy filmet. Attól, hogy nem felel meg a bűnfilm nem is annyira „szabályainak”, hanem alapvető műfaji feltételeinek, a Final Destination még lehetne érdekes film. Mégsem az, hanem buta és fantáziátlan mozi, ahol a harsogóan üres katasztrófaszcénák is egyre unalmasabbak, s a Halál meg a Végzet óvodás filozófiájából a klipek látványa marad csak a mozivásznon. Rendezője kétségbesett küzdelmet vív, na nem a Halállal, hanem a filmcsinálás szakmai minimumával, s ha végül tán „elégséges” érdemjeggyel távozik a vizsgabizottságtól, az ingerült unalmukban tán a kritikusoknál is szigorúbb nézők nyomatékosan bevéshetik a szekundát. Jegyvételükért önmaguknak is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3125