KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkos a házban

Vidovszky György

 

„Egy fiú a házból, a Fehér Házból, úgy örült, hogy velem lehet…”ám az idill tragédiába torkollik: a szerencsés lányt másnap arccal a padlócsempének tapadva, merev tekintettel találják meg (á la Psycho) az egyik protokoll-mosdóban. A Ház biztonsági szakemberei gyanút keltő körültekintéssel takarítanak el minden vérér egyéb nyomot a helyszínre érkező kirendelt nyomozó, Harlan (Wesley Snipes) elől. A Fehér Ház fekete ügyletei között a színes bőrű rendőr rózsaszín álmokat szövöget: a könyörtelen Igazság nevében arra készül, hogy szembeszálljon az Egyesült Államok legjobban védett személyiségeivel, az elnökkel és fiával, azok tanácsadóival és őreivel. Harlan nyomozását néhol megoldhatatlan akadályokkal nehezíti a titkosrendőrség, de a dramaturgia áldott múzsája mindannyiszor homlokon csókolja, és a legjelentéktelenebb részletekből olyan összefüggéseket fedeztet fel vele, amelyek kikezdik a hétköznapi halandó számára kikezdhetetlennek tűnő politikai gépezet működését. (A filmet nézve pedig elgondolkozhatunk azon, hogy ha annyi banális hibát követ el az amerikai titkosszolgálat, mint ahogy ez a vászonról elénk tárul, akkor az is biztos csak filmtrükk, hogy az Egyesült Államok még egyáltalán létezik.)

Wesley Snipes néhol üdítően szellemes játékával a fejtörés két formájába kaphatunk bepillantást: a gondolkozó és a másnak öklével gondot hozó embertípus egyesül benne, hétköznapi problémácskákkal és országot érintő feladatokkal. A zárójelenet minden bajt elsöprő megoldásában már csak egy nyugtalanító elem marad: a megmentett amerikai elnök könnybe lábadt szemmel azt kérdi a nép egyszerű rendőrétől, hogy mivel hálálhatná meg halált és testőröket megvető bátorságát.

Wesley Snipesszal együtt mi is azon bosszankodhatunk a stáblista alatt, hogy miért nincs az elnöknek eladó királylánya, meg fél országa, mert ha lett volna, megérdemelte volna ez a szimpatikus hős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1502