KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Mitchum és Stewart

Schubert Gusztáv

 

A jó és a csúf. Filmben sohasem találkoztak, nevüket sem igen emlegették együtt, csak most, hogy mohosan kidőltek a képből. Most látszik csak, hogy elválaszthatatlanok voltak, a tiszta lelkű James Stewart és a sötét Robert Mitchum mint súly és ellensúly balanszírozták ki Amerikát. Az egyszerű, derék jenki mögött mindig is ott sompolygott az árnyéka, az erkölcsösség mögül elő-elősandított a bigottság, a jóravaló egyenességből az élettékozló bambaság. Bőrharisnya a budoárban, Bőrharisnya Washingtonban, aki vidékies egyszerűséggel elrendezi férfi és nő, politika és nép összegabalyított dolgait, azért ez a James Stewart-figura elég gyakran tenyérbemászott. Nem mintha a Mitchumra szabott örök jelmez, a nagy gonosz farkas igazibb volna. Figuráit hihetővé nem a szerep teszi, inkább az az összetéveszthetetlenül elrajzolt férfiarc. A „vizenyős véralkat”, ahogy a jelenést egy francia kritikusa aposztrofálja, amint elkeveredik benne a gonoszság sűrű, sötét tintája, ez a Mitchum-bravúr titka. Arcizma se rándult, blazírt képpel nyomozta le Los Angelest vagy gyilkolta végig az Ohio-völgyet, az a pléhpofa mégis drámaibb volt, mint a legtöbb színpadi mestergrimasz. Mintha a derék James Stewartot látnám mögötte, amint szétmállasztja a gonoszság, az unalom, az élet, ez már nem a jenki jótündér vagy ördögfajzat meséje, hanem mindennapos horror, velem, veled is megtörténhet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1549