KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Halál hajnalán

Nádas Péter

Valahol a Trastevere sűrűjében van egy kis étterem az utca túlsó oldalán. Ami azt jelenti, hogy a konyha az innenső oldalon van, s a pincéreknek a tálakat egyensúlyozva át kell kelniök a viszonylag szűk és elég forgalmas úttesten. Amit viszont úgy kell érteni, hogy ebben a szűk utcácskában egyáltalán nincsen is más, mint úttest. És ezen a gyalogjárón már csak azért sem fér el két autó egymás mellett, mert nem csak járókelek, hanem még a szabadon rohangáló kutyák, és az elég öntudatosan közlekedő macskák is növelik a népsűrűséget. Ha két autó reflektorja bambán szembenéz, akkor az egyiknek biztosan ki kell curukkolnia. Éjjel két óra van. Nincsen sötétség, mert mindenféle, mindenünnen világít, s a holdfény is teszi a magáét a tetők felett. Mindenki teljes hangerővel beszél, a kutyák ugatnak, az autók dudálnak, valahol zenélnek, senkinek nincsen sietős dolga, de azért senki nem késlekedhetik. Tökéletes a hangzavar. Meleg van, barna, kék alig.

Egyszer arra gondoltam, hogy akkor most szakítok magammal, s engedem, jöjjön így el a cseppfolyós, szürke hajnal. Itt várom ki, míg megérint rózsaujja.

Rómában minden úgy történik, mint Fellininél. Lassan és észrevétlenül, de azért mégis van aztán egy vágás, melytől az erekben megáll az ijedt vér, s hűl a forró szív. Még egy álmos pincér, egy kába pár, a nő cipője élesen kopog. Valahol, valami eltörik, nevetés, a zene úgy szűnik meg, akárha angyal vitte volna ki. Nincsen szín, hang, illat, íz, fény se többé. Sötétség sincs.

De ismét hallani, amint az örök falikútból valahol víz csörgedez, csobban, kicsorog a kőpárkányon. Nem tudni hol, nem tudni mióta, s még meddig, tán ezer éve, és még biztosan van ugyanennyije. A saját hangját addig nem engedheti el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=188