KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pókember 2.

Pápai Zsolt

 

Az amerikai sorozatfilmeket rendre az a vád éri, hogy a folytatások utánzatai, halovány kópiái csupán a korábbi epizódoknak. Sokan úgy tartják, a reprintmozik gyártásának az ötlethiány az oka, és ennek a vélekedésnek van is alapja, ám nem minden esetben az invenció kifáradásával magyarázható a jelenség. Gyakran rafinált marketingstratégia áll a háttérben, a hollywoodi szemlélet egyik fő irányelve szerint ugyanis a film ugyanolyan piaci termék, mint bármely más árucikk, amelyet ha egyszer sikeresen bevezettek, akkor addig kell gyártani, amíg népszerű, ráadásul az újabb és újabb termékváltozatoknak csak csekély mértékben szabad különbözniük a korábbiaktól.

A Pókember 2. a sorozatfilmek gyártása mögött munkáló gondolkozásmódot minden más, hasonló típusú produkciónál jobban illusztrálja. Hihetetlen gazdag anyagból, több száz füzetet számláló képregény-sorozatból válogathattak volna a producerek, ám ők nem éltek a lehetőséggel, sőt óvatos duhaj módjára voltaképp nem akartak egyebet, mint újraforgatni a több mint 800 millió dollárt fialt első részt. A film alig szolgál eredeti elemmel, szinte kizárólag az első epizódban bevált figurákat, konfliktusokat, motívumokat és trükköket használja.

Jellemző, hogy a hatalmas Marvel-univerzumból ismét egy őrült tudós-figura szerepel antagonistaként, aki mellett új karakter nem jelenik meg. A felmerülő konfliktusok is hasonlóak az első részhez: a film a világ – pontosabban New York – megmentésének kötelező problematikája mellett tovább gombolyítja az unásig ismerős szerelmi szálat és újfent hangsúlyosan tárgyalja a címszereplő identitás-válságát. A stiláris megoldások terén sem lép előre az új epizód: ismét csak néhány jelenetben érvényesülhet Sam Raimi rendező kivételes vizuális fantáziája és humora, továbbá a trükkök jellege és színvonala sem változott. Mindennek meg is van az eredménye: a Pókember 2. csak egy-egy kósza pillanatra izgalmas darab, egészében véve azonban máris idejétmúlt film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1988