KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság nevében

Elek Kálmán

 

Arnold Schwarzenegger két szerepben hiteles: amikor gépet játszik, illetve amikor a gép paródiáját játssza. Schwarzenegger, ez az öregedésnek indult ráncos hústorony, olyannyira abszurd jelenség, hogy nincs az a valós környezet, amibõl ne tûnne ki ormótlanságával. Ezért aztán minden arra irányuló filmes próbálkozás, amely emberi (érzõ!) lényként akarja bemutatni hõsünket, hamvában holt vállalkozás. Ugyanúgy röhejes gyerekével játszó családapaként, mint családját gyászoló hõs tûzoltóként. A példa a lehetõ legfrissebb, Az igazság nevében nyitányából való. Arnold, az akcióhõs, legfélelmetesebb ellenfelével, az érzelmek színészhez méltó kifejezésével küzd. Nagy megkönnyebbülés neki is, nekünk is, amikor végre (de nem elég hamar), a gyilkosok után eredhet. A nemzet és hõsünk ellensége egy: a terrorista. Az igazság nevében a szeptemberi eseményekre való tekintettel a tervezettnél csak hónapokkal késõbb került ki a dobozból. A film elején pokolgép robban egy amerikai nagyváros kellõs közepén, civilek tucatjainak halálát okozva. A jelenet még akkor is szíven üt, ha tudjuk, rendeltetése itt csak annyi, hogy Arnold késõbb jogos felháborodásában dönthesse romba a terroristáknak otthont adó Kolumbiát. Az igazság nevében a Jack Ryan-szériából való Végveszélyben ócska paródiájának hat. Mindkét mozi ugyanaz akar lenni: az értelmet célzó thriller, a zsigerekre apelláló akciófilm és a nemzeti érzelmeket ébren tartó hõstörténet keveréke. Ugyanaz a hõs­ük (a cserkészlelkû dicsõ amerikai), ugyanaz a helyszínük (a kolumbiai drogháború hadszínterei), ugyanolyan könnyedén és magasról lesajnálhatók, s ugyanúgy nem akarnak mást, mint hollywoodi módra szórakoztatni. De ez csak az egyiknek sikerült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2529