KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A mi Hamu és gyémántunk

Jancsó Miklós

 

Elállt a lélegzetünk. Így is lehet filmet csinálni?... Romantikus és szikár. Nagyszabású és aprólékosan lélekelemző. És kifejezi a „nép telkét” (vagy ellenkezőleg: ő teremti, ő formálja azt). Azt a meghatározhatatlant, azt a misztikust, azt, ami alighanem csak szónokok, prédikátorok beszédeiben és újságok fellengzős cikkeiben él...

Akkor úgy fogadtuk, ahogy újdonságként ránkzuhant: – ez maga volt a „lengyelség”. És a mozgókép forradalma.

És attól kezdve görbe éjszakák utáni hajnalokon együtt dúdoltuk a Lee van Cliff meg az Alsónyéken után Monte Cassino vörös pipacsait. És könnyeztünk is persze: a szesz, a dal, Maciek szerencsétlen élete, meg a miénk miatt. Személyes sorsunk és az ország miatt. Alig múlt el néhány év 56 után.

Azóta jegyeztem el magam Wajdával. A filmjeivel. Minden filmjével. Nem tudok, nem akarok különbséget tenni köztük. Fenntartás nélkül mind-mind az enyémek.

Wajda négy tanítóim egyike. Azóta is, azután is.

És csak megoldott sarukkal tudok közeledni hozzá.

A Mesterhez így szokás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5465