KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tiszta nő

Koltai Ágnes

Polanski és Thomas Hardy? Látszólag semmi sem áll oly távol egymástól, mint a viktoriánus Anglia és a szenvedélyes Polanski; a túlfinomultság, a törékeny szépség és az érdes ösztönök. E képtelenséget táplálja, hogy az

Egy tiszta nő a filmtörténet egyik legnagyobb botrányhősének alkotása: a liliomtiprással vádolt, Amerikából űzött vadként menekülő Polanski, megtérve a jó öreg kontinensre, a naivul tiszta Tess Durbeyfield történetével „engesztelő imáját” suttogta el. Talán ezért lett légiesebb, törékenyebb Tess, a mocsokból, nyomorúságból felvergődött parasztlány, vagy, mert filmje tisztelgés tragikusan elhunyt felesége, az áttetszőén szőke Sharon Tate emléke előtt?

Polanski adaptációja könnyű prédája a filmet az irodalommal méricskélő nézőnek. Mi maradt Hardyból? – kérdezte követelően sok kritikusa. Persze, ha Hardy átlelkesített fatalizmusát, mérnöki   precizitással megszerkesztett regényét keressük, csalódunk: csak a buja természet és a vihar előtti táj színei emlékeztetnek rá.

Bármily aprólékos, lassan hömpölygő is a film, nem követi híven a regényt, a történet el-elkanyarodik, s épp innen fejthető fel Polanski saját Hardy-értelmezése. Minden túlzó, romantikus gesztus ellenére kesernyés, kiábrándult film az Egy tiszta nő. Polanski, Hardyval ellentétben nem hisz a fanatizmustól megtisztított vallásban; nem bújtatja reverendába a cinikus Alec d’Urberville-t, Tess megrontóját, és a fiatal Angel Clare sem hivatkozhat a Szentírásra, amikor ellöki magától a szerelmet. Itt nincs helye a moralizálásnak, sőt, a rációnak sem. Angel asztalán egymás mellett hever a Biblia és A tőke, mindkettő csukva. Nem tudja, melyiket válassza, legszívesebben még mindig az a fiúcska volna, akit a Marlott melletti réten rabul ejtett a fehér ruhás lányok tavaszköszöntő tánca, ez a boldog, pogány ünnep. Nem véletlen, hogy ebbe az ősi, tiszta pogány világba, menekül a film végén Tess és Angel. Stonehenge kőóriásai oltalmazzák röpke boldogságukat, s Angel még a Nap-Istenben hívő ember örömébe is belekóstolhat: látja, amint a kultikus kőoszlop tetején megjelenik a hajnalt jelző vöröses sugár. A Május-napi felszabadult tánctól keserű út vezetett a kihalt Stonehenge-ig, amely ráadásul nem bölcsője, hanem koporsója lett Tess és Angel viharos szerelmének.

S mit hagyott nekünk, cseppnyi reményként Polanski? Csak a felkelő Napot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6332