KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szuperexpressz

Zsilka László

 

Nincs unalmasabb valami, mint egy szemmel láthatóan borzasztó érdekfeszítőnek szánt bűnügyi film, amely végül semmiféle izgalmat nem vált ki a nézőben. Nemcsak azért, mert a téma már untig ismert: ha a banditák nem kapják meg a pénzt, robban a bomba, ezúttal egy szuperexpresszen. Hanem azért is, mert a Szuperexpressz szereplőinek játéka színtelen, a rendezés együgyű. (Persze, nem tudjuk, hogy a japán közönség körében miként hat a szituációtól független, állandó rezzenéstelen arc, a semmibe révedő tekintet – történjék bármi.) Ez a stílus, ebben a filmben, inkább komikus, mint drámai. És a rendező hiába veti be a nyugat-európai tucat-krimikből ismert összes hatáskeltő elemet: az autósüldözést, a pisztolypárbajt, a pánikot, a kritikus időponthoz közeledő óramutatót – a film ennek ellenére összefüggéstelen epizódokra esik szét, bármelyik jelenet fölcserélhető, némelyik akár el is maradhatna, nem szolgálja a végkifejletet. A csapnivaló dramaturgiához társul még valamiféle erkölcsi mondanivaló arról, hogy nem jó a hatalommal ujjat húzni, mert hiába vagyunk elszántak, a rendőrség még elszántabb.

Ilyenformán csupán a 220 kilométeres sebességgel száguldó, halálos pontossággal közlekedő csodavonatban gyönyörködhetünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/06 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7076