KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ismeretlen katona lakkcipője

Bársony Éva

Rangel Vâlcsanov filmje nyomasztó, mint egy rossz vacsorát követő zűrzavaros álom. Nem a tartalma nyomasztó, hanem a tanácstalanság, amit nézőjében ébreszt. Értelmezhetetlen jelentésű valóságdarabok mosódnak össze értelmezhetetlen jelentésű látomásfoszlányokkal; bombasztikus ötletek lépnek fel azzal az igényel, hogy szimbólumokként fogadjuk el őket, ám megfejtésükhöz a logika tökéletesen hiányzik a filmből.

A Napfény és árnyék (1962) óta ismert nevű rendező ezúttal mintha teljes igényű példatárát akarta volna összeállítani annak a mára már egyre kevésbé fogyasztható „költői álomlátásnak”, amely elég hosszú ideig művészi buktatója volt a bolgár filmeknek. A szürrealisztikusan lebegtetett szépelgést, amely csak ritka esetekben játszott valóban dramaturgiai szerepet, egykor még a krimik is kötelező modorként alkalmazták, az új bolgár filmes nemzedék viszont éppen most kezd nyűgeitől szabadulni. Különösen feltűnő hát, ahogyan Vâlcsanov itt már ad abszurdum viszi ezt a modorosságot. Az egymást nem értelmező jelenetek tartalmáról képtelenség valamit is biztosan állítani. azon kívül, hogy maga a rendező kezdi a szemünk előtt elképzelni(?), visszaidézni(?) őket. Egy kisfiú jön-megy elveszetten egy falusi ház udvarán, mintha maga sem tudná bizonyosan, ébren van-e, vagy álmodik, netán őt álmodják. Így van ezzel a film – egy lakodalom – valamennyi szereplője. Mígnem a lopós nagymama rá nem gyújtja a házat mindannyiukra. Az egyedül maradt kisfiú a romok felett kérdően néz ránk. És mi értetlenül bámulunk rá vissza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7948