KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/július
KRÓNIKA
• N. N.: Támogatás

• Bori Erzsébet: Gyerekek, mi lesz? Beszélgetés Makk Károllyal és Jancsó Miklóssal
• Kovács András Bálint: Itt a nyugdíj Beszélgetés Sándor Pállal
• Forgách András: Egy parvenü démonai Fassbinder
• Barna György: Az irónia hatalma Beszélgetés Doris Dörrie-vel
• Kőniger Miklós: A tabu vonzásában Beszélgetés Christoph Schlingensieffel
• Csejdy András: Sóder, homok, sittföld Tarantino: Kutyaszorítóban
• Kömlődi Ferenc: Szadista érzelmesség Tarantino: Igazi románc
• Turcsányi Sándor: Kedvencünk, az áruló Melville hősei
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Szörnyek évadnyitója Tod Browning
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Háború Égi manna
• Bóna László: A bűn fantomképei Zsarumagazinok

• Bori Erzsébet: Családban marad Filmek a baloldalról
KRITIKA
• Nádori Péter: Isten óvja a királynőket! Priscilla
• Ardai Zoltán: Tortacsatavesztők Smoking – No Smoking
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Vírus
• Hirsch Tibor: Maugli, a dzsungel fia
• Harmat György: Megérint a halál
• Nánay Bence: Bad Boys
• Sneé Péter: Mestercsapda
• Hungler Tímea: Tank Girl
• Hegyi Gyula: Rob Roy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nick Carter, a szuperdetektív

Babusik Ferenc

 

A kritikus ezúttal mintha kettős látással küszködne. Oldrych Lipsky, a Limonádé Joe alkotója új filmjében a krimi-comics egyik klasszikusát és a műfajt magát parodizálja. Ironikusan visszakacsint a kései szecesszió édeskés világába. Mert azóta a műfaj úri szabói kevésbé idealizált ellenhéroszokról vesznek mértéket, lásd Maigret, Miss Marple, Marlowe, avagy Columbo és Tsai.

A Nick Carter paródiának valóban elsőrangú munka – iróniája sokrétűen szellemes. Különösen emlékezetes, miképpen gúnyolja ki – látszólag szimpla fogással: a színek változtatásával – a szexus filmekben gyakori kincstári infantilizmusát, bornírt közhelyeit.

Mindez szép, mindez jó: de mintha mégiscsak Kelet-Európában élnénk és ma, s ez a tény kötelezne is valamire... – ezért hát a kritikus szemöldökráncolása. Avagy tévedünk, és krimiparódiának álcázott parabolikus szatírát látunk, az egykori cseh iskola szellemében fogant alkotást? Duplaélű iróniát: a „boldog kákánia” együgyű provinciájának, Prágának szatírájával a máról is beszél ez a film? Lehet. A fura relikviákkal teleaggatott bájlégtornász, Nick Carter a sörhabon úszó önfeledt mucsaiság ködös álmaiba hoz megoldást. Mit is kell megoldania?...

A nagys’asszony panaszkodik, mert eltűnt (felzabálták) a nagykutyáját. A rendőrség nagy korsó pilsenikben vész el – még csak nem is államhatalmi szerv, olyan kisszerű. A professzor – kulcsfigura – hülyeségekkel töltötte életét, leánya a bájlovag ágyába szeretne csak bújni, de még ez sem jön össze. Kóbor fantaszta kísérletezik repülő izével – csak épp a propellert teszi föl fordítva... A rém pedig? Debil gyermekből magát gróffá feltornászott démonász. S erre az egész groteszk iróniával megrajzolt maszkra köti fel a megoldás bajuszkötőjét bájlégtornászunk – aki mellesleg roppant idegenül jár-kel ebben a sörhabos kákániában.

Marad tehát a kritikus „kettős látása”. A megoldás ezúttal is az éles szemű néző feladata lesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8061