KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Howard Koch

Utak Casablancába

Varró Attila

Nem akad filmklasszikus Hollywood történetében, ami kevésbé lenne alkalmas a forgatókönyvírói szerzőiség szemléltetésére a Casablancánál, amelynek eredeti színpadi alapanyagát három turnusban öt író formálta, majd a forgatás alatt ugyancsak öt író foltozgatta, egészen a legendás fináléig, amiről a felvételek utolsó hetéig senki sem tudta, miként zajlik majd („Boldog véget ér? – Még nem tudom. – Meséld el azért, talán közben majd kialakul”). A két szerzőcsapat szűk metszetében található Howard Koch – aki csak menet közben, az Epstein-ikerpár alkalmi beugrójaként csöppent a filmbe – mégis épp olyan markánsan ott hagyta rajta szignóját, mint az általa írt remekműveken az 1940-es Levéltől a Levél egy ismeretlen asszonytól című Ophüls filmen át a 13. levél 1951-es Holló-remakejéig.

A Casablanca két központi konfliktusa ugyancsak levelek körül forog: a szerelmi szál egy párizsi búcsúlevél keserű emlékét törli el, a kalandszál tétje két biankó útlevél birtoklása. Koch életművének levelei a leírt szó hatalmát szemléltetik a sorsok felett, életről-halálról döntenek, szenvedést, megváltást hoznak a hősöknek – akár maguk a filmszkriptek sorskönyvei, amelyek vagy felülírásra kárhoztatott szövegek vagy menet közben kitöltött biankó formulák („letters of transition”) a rendező kezében. Az író csekély 15 filmnyi pályája során a legnagyobb formátumú álomgyári szerzőkkel dolgozhatott együtt (Welles, Huston, Hawks, Wyler), munkáit rendre alárendelve a művészegóknak – a Casablanca két levelében a rendezői átírás és forgatási improvizáció lidércei köszönnek vissza, megindító szakmai önvallomásként.

Burkolt szerzői metaforákon túl Koch látványosabb kéznyomokat is hagyott a Casablanca vásznán: míg a film humora a bohózatokban erős Epsteinék műve, a románcot pedig főként a melodráma-specialista Casey Robinson szolgáltatta, addig Koch önálló hozománya a film ideológiai töltete. Az író, aki már az 1940-es Hét tenger ördöge végén a nácizmus elleni fellépés mellett szólalt fel, a világháború alatt a Warner-stúdió fő propagandistája lett, előbb a hadba lépés (York őrmester), majd a szovjetekkel való szövetség (Küldetés Moszkvába) érdekében. Rick politikai szerepvállalásának mellékszála („Nem dugom hurokba a nyakam senkiért”-től a „Gyönyörű barátság kezdeté”-ig) épp úgy az ő műve, mint a dialógok aktuális utalásai vagy Strasser démoni figurája. Howard Koch életművét mégsem radikális elkötelezettsége tette maradandóvá, hanem zaklatott magánélete élménykincséből született szerelmi melodrámái. A politika és poligámia, hit és vágy kettős vonzásában ingázó pályája csupán a Casablancában jelent meg egy filmen belül, egyik oldalon a társadalmi ideákat jelképező Laszlóval, másikon a züllött, cinikus Reanult-val – hogy aztán a fináléban az Ilse-Rick álompár szerző-alteregója kettészakadjon köztük, és soha ne találkozzon többé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 05-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11237