KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ali G Indahouse

Csillag Márton

 

A Csatorna túlpartján az utóbbi években a régi-új gengszterfilmek mellett megszületett egy új brit filmtípus, a „megélhetési” vígjáték (Alul semmi, Fűbenjáró bűn). Ezen kesernyés humorú, társadalmilag bebetonozott alkotások rendezői büszkén állnak ellen a sokszínű amerikai vígjáték csábításának – megteremtve a nemzeti szomorú-vígjátékot –, akadnak azonban olyan direktorok is, akik a hazai széllel szemben igyekeznek… Ali G, azaz Sacha Baron Cohen pályáját késő esti tévéműsorokban celebrált ötperces interjúkkal kezdte: komoly embereknek tett fel kétértelmű kérdéseket, és kapott – a közönség számára – egyértelműen obszcén válaszokat. Köldökig húzott bugyogójával és hímtagig tolt mackónadrágjával a hazai aranyláncos pszeudo-gengsztereket figurázta ki, csakhogy túlságosan gyorsan azonosult szerepével. Hamarosan saját műsort indított és – Woody Allen Zeligjéhez hasonlóan – „négerré változó zsidó” létére kénytelen volt fogadni a helyi neonácik halálos fenyegetéseit. Ali első nagyjátékfilmje alig több egy elvetélt maszturbálás emlékénél, főhősünk kötött sapkájában és esztéká-napszemüvegében olyan öntudatosan vonul végig a gyermeki fantáziával felfűzött jeleneteken, mint az óvódás, aki végre kimondhatta, hogy kuki. Korrupt politikusokat süllyeszt el, jóravaló kormányfőket támaszt fel és nemzetközi konfliktusokat old meg sok-sok marihuána segítségével – pedig nem az a kimondott gondolatakrobata, hiszen folyton kedvenc tornaszere, a szőrös rombusz jár a fejében. Ali filmjével komoly lépéseket tesz a politikai inkorrektség területén, becsületére válik ugyanakkor, hogy hanyagolja a testnedvek örökös megidézését, és hogy 88 perc alatt csak egyszer himbálja meg a fütykösét. Ezzel elfoglalja helyét a masszív hazai középmezőnyben: perverzebb, mint James Bond és közönségesebb, mint Robbie Williams.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2059