KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Beszélgetés Mészáros Péterrel

A szamuráj pillantása

Varga Balázs

A tbiliszi főiskolán szerzett diplomát 1997-ben. Első játékfilmjét, A bolond gránátalmafát 2000-ben készítette.

 

– Nem szokványos karrier: kiváló főiskolán végzett, többek között Tengiz Abuladze és Otar Joszeliani tanítványaként, két éve túl van az első játékfilmen, ami azonban Magyarországon csak a Filmszemlén volt látható – az Arany Pálmával viszont egy csapásra a reflektorfénybe került…

– Azt gondolom, ezek törvényszerű dolgok. Tbilisziben tanultam, mert vonzott a grúz filmművészet, és az első játékfilmemben is ehhez a tradícióhoz fordultam. A bolond gránátalmafát piszkosul nem értették itthon, bár külföldön számos fesztiválon sikerrel vetítették. Ettől még lehet, hogy rossz a film, de lehet, hogy az adott kulturális közegbe – a Budapestre oly nagyon jellemző értelmiségi divathullámokba – nem illik. Külföldön ráadásul nemcsak tévéknek sikerült eladni, de ez a film hozta meg Mika Kaurismäki barátságát, akinek a produceri segítségével a következő, angol nyelvű játékfilmemre készülök.

Mindenesete ezeket a dolgokat tisztába kellett tennem magamban. Nem azért nem forgattam filmet Magyarországon az elmúlt években, mert nem volt lehetőségem, hanem azért, mert ezt az értetlenséget át kellett gondolnom. Két dolgot tehettem: vagy sértetten visszavonulok – ez nekem nem fekszik, vagy olyan filmnyelvet és mondandót találok ki, amit ugyanannyira vállalni tudok, mint a mestereimtől tanultakat. Sok ötletem volt, bevillantak történetek, képek – és akadt köztük olyan, ami megmaradt: ebből készült az Eső után.

– Mi volt az a kép, ami megmaradt?

– Egy menekülő asszony az esőben. Sokáig úgy gondoltam, hogy rohan. De hogy hová és miért, arról kezdetben fogalmam sem volt… Mégsem hagyott békén a kép, hat hónapig dolgozott bennem, és aztán egy este két óra alatt megírtam a forgatókönyvet. Ekkor már megvolt a Fésős Andrással és Szilágyi Katával közös filmgyártó cégünk, de nem volt elég pénzünk, ezért megkerestem Durst Györgyöt. Neki is tetszett a terv, beszállt társproducerként – a film végül két és fél millió forintból készült. Már a forgatás előtt tudtam, hogy szeretném kiküldeni Cannes-ba, de a csúszások miatt lekéstük a jelentkezési határidőt. Amikor elkészült az első BETA-kazetta, Szilágyi Kata mégis felemelte a telefont, tárcsázta a fesztivál honlapján szereplő számot, és valahogy elérte, hogy a nevezési idő lejárta után két héttel ugyan, de elküldhessük a filmet. Eredetileg tíz film szerepelt volna a versenyprogramban. Ez lett a tizenegyedik. Talán az volt a szerencsénk, hogy későn küldtük el: ez a halk film a benevezett ezerötszázban elveszett volna, így viszont felfigyeltek rá.

– Lírai képekkel mesél el egy szomorú és brutális történetet, bár a filmben semmiféle agresszió nincs, sem elemi kétségbeesés: mintha mindez egy régóta tartó sorozat állomása lenne: nem az első, és talán nem is az utolsó eset…

– Lényegtelen szakaszt emelek ki egy történetből, s ezt igyekszem megvizsgálni. Klasszikusan azt kellene megmutatni, amikor a férfi megveri a nőt, vagy visszafogadja. Számomra viszont az elidőzés, a szemlélődés a fontos, ezért is jutnak különleges szerephez a filmben a tárgyak. Hiszen egy emberi sorsról például a ruha sokkal többet el tud mondani, mint bármiféle akció. Egyáltalán nem új dolog ez, de nem is újat akartunk mondani, hanem inkább megmutatni egy történetet – másképp. Hiszen ez a sztori nem eredeti. Lerágott csont. Mégis, amikor megírtam, úgy érzetem, hogy érdekes és hatásos lehet, ha nem a szokványos oldaláról mutatom meg.

Manapság a filmek többségére a túlhajtott tempó jellemző, engem viszont az idő lelassítása érdekel. A gyorsasággal ugyanis elveszítünk valamit. Ebben a filmben is a szamuráj pillantása foglalkoztatott. A pillantás, amely órákig képes gyönyörködni egy csésze ívelésében, a forma szépségében. Már A bolond gránátalmafának is az egyik legfontosabb kérdése volt, hogy tudunk-e még nézni, látunk-e még, képesek vagyunk-e meglátni az igazán fontos dolgokat. Ehhez viszont a részleteket kell megmutatni, kimerevíteni, és hosszú ideig megtartani egy-egy pillanatot. A többi, hogy mi és miért történt, csak ezután jön. De a sztori értelmezése, már nem csak tőlem függ. Sem szájbarágni, sem elhallgatni nem akartam semmit, viszont a nézők szabadságát is meg akartam hagyni a történet elemzésére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/08 33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2638