KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálsoron

Mátyás Péter

 

Frank Darabont rendező vonzódása a rabok és fogvatartóik egymásrautalt kapcsolata, a mikroközösségek hierarchikus viszonyai iránt nem újkeletű. Korábbi munkája, A remény rabjai börtönviselt hősei is pokoljárásuk végén nyerik el szabadságukat. A forgatókönyv akkor és most is Stephen King egyik kisregényéből készült. A Halálsoron elbeszélője és főszereplője egy siralomházi őrség egykori parancsnoka (Tom Hanks), aki a fegyintézet mindennapi működése közepette is megőrizte emberségét. A feladata az volt, hogy utolsó útjára kísérje a kivégzésre várókat. Visszaemlékezésének fókuszában John Coffey áll, aki 1935-ben egy kilencéves testvérpár meggyilkolása miatt került börtönbe. A kezdetektől világos, hogy ez a hatalmas termetű, feketebőrű elítélt ártatlan, túlságosan szelíd és barátságos, még a sötétben is fél. Csodatevő képességekkel rendelkezik, kézrátétellel gyógyít, rákos daganatot tud megszüntetni, a halottat is képes feltámasztani. A kibontakozó misztériumjátékban a keresztény szimbolika néhány eleme is felvonul, gondoljunk csak a feltámadás momentumára vagy a Judásként ábrázolt pszichopata fegyőr figurájára.

A film azonban nem elégszik meg a valóság és fantasztikum mostanság oly divatos keverésével, hanem kötelezően felmondja az ismerős leckekönyvet a börtönélet viszontagságairól, protestál a halálbüntetés eltörlése és a faji előítéletek elutasítása mellett. Ezeket a fellelkesítő eszméket ezúttal a szájbarágós példabeszédek hatástalanságával adják elő. Könnyfacsaró érzelmi manipuláció áldozatai vagyunk a villamosszék barbárságának túldramatizált bemutatása és a valószerűtlen, a szélsőségesen jó vagy rossz karakterek szerepeltetése miatt. A giccs pedig abban a jelenetben éri el tetőpontját, amelyben a feltámadás keresztény aktusa egy eltiport rágcsáló felélesztésével teljesedik ki. Itt kell felhívnunk a figyelmet a film igazi sztárjára, a Walt Disney teremtette Mickey Mouse e kései leszármazottjára. Ez a mágikus egér – ugyanis róla van szó – lejátssza a vászonról a színészeket. Különleges tulajdonságai és játékossága rabul ejtik szívünket. A vásznon zajló emberi dráma már régóta nem érdekel senkit, ám de képzelhetik azt a katarzist, amit az utolsó kockákon érzünk, amikor kedvencünk másodszor is, immár végleg kileheli lelkét. A számos Oscar-díj közül az egérnek mindenképpen megszavazhatunk egyet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2940