KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fiúk az életemből

Hungler Tímea

 

Bármennyire is sokat sejtető a cím, a zaftos történetek híveit óva intem: a fiúk nem egy fehérmájú nőszemély memoárjának szereplői, hanem egy család jobb sorsra érdemes hímjei: nagypapa, fiú és férj, akiket a női főszereplő (Drew Barrymore) szemszögéből láttat a mozi.

A „based on true story” kategóriájába sorolható opus középpontjában egy harcos-karcos fiatalasszony áll, aki bár mindig írói álmokat dédelgetett, és patinás amerikai egyetemek falai közé vágyott, tinédzserként megesve kénytelen-kelletlen enged a családi nyomásnak, és a második műszakotfőállásként választja, anya lesz és feleség. Drew Barrymore számára igazi színészi trouvaille lehetőségét kínálja fel a film, amellyel azonban, talán beteges hiúságának, esetleg egy sztrájkoló sminkmesternek köszönhetően, nem képes élni. Eljátszhatná ugyan magát 16, 26, 36 és 46 évesen, 16 évesen azonban úgy néz ki, mint aki 36, 46 évesen, mint, aki 26, váratlan fordulat (!) 36 évesen viszont nem tűnik 16-nak…

Ennek következtében számomra fél keserves órába telt, amíg ráébredtem, hogy a nyitó képsorokon nem a kedvesével látom a havas tájon autókázni szerelmi civódásaik közepette, hanem férfivá érett fiával, akivel éppen csonka családi látogatásra indul a lezüllött ex-férjhez és apához. A hősnő élettörténetéből az USA-ban hatalmas bestseller lett – a vietnámi háborút megszenvedett, a házi tűzhelyben marihuánát szárító, és a szüzességét az autók hátsó ülésén elvesztő generáció önmagára ismert az édesbús sztoriban, mely eltekintve attól, hogy a realizmussal kacérkodik, mégsem más, mint egy klasszikus hollywoodi karriertörténet, a self-made (wo)man könyveladási listák élén végződő, rögös (élet)útjának elbeszélése.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3840