KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/augusztus
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lana Turner (1920-1995)
• Szőke András: Kiskáté film-színház- képzőművészeti tábor
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Az ártatlan Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Múlt idő van Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1995
GREENAWAY
• Nádasdy Ádám: A költő, a fordító, a rendezője meg a tévéfilmje Dante/Pokol

• Kömlődi Ferenc: Egy európai Twin Peaks Lars von Trier tévésorozata
1895–1995
• Kőniger Miklós: Nyolcvanhárom koffer Dietrich a berlini Gropiushausban
• Bárdos Judit: Ne a színész sírjon Római beszélgetés Perczel Zitával

• Csejdy András: Vér és verejték Brando
LENGYEL FILM
• Antal István: A tükör képe Régi lengyel vizsgafilmek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mellé Égi manna
• Lőrincz Éva: Kell-e púder az ombudsnőnek? Női magazinok

• Bíró Péter: Párizs haladóknak Videó
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A bűnök edénye Martha
• Turcsányi Sándor: Ed Wood (Miszter) rózsaszínben Csapnivaló
• Hegyi Gyula: Túl a Delfin-zátonyon Muriel esküvője
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Elvarázsolt április
• Báron György: A szörnyeteg
• Fáber András: Miami rapszódia
• Barna György: Kétfejű sárkány
• Tamás Amaryllis: Gyorsabb a halálnál
• Barotányi Zoltán: Airborne
• Harmat György: Az élet mindig drága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsi a kocsi, de erős

Kulcsár Mária

Könnyed vígjátékok gyakori sorsa: közönsége fölényes ajkbiggyesztéssel lép ki a mozi ajtaján, miközben szeme még nedves, gyomra még remeg a nevetéstől. A Kicsi a kocsi, de erős! azonban halvány mosolyt sem fakaszt, csak ingerültséget kelt.

Különös „déjà vu” hatás áldozata a film nézője: mintha egyetlen képsort látna százszor ismétlődni másfél óra alatt. Az ok: Robert Stevenson rendező verejtékes erőltetettséggel rakja sorba hosszadalmas jeleneteit, melyek egyetlen ötlet – az önálló életre kelt, magától száguldó autó – szellemtelen variációi. Színészeivel is mostohán bánik, főszereplőinek mindössze két arcot engedélyez: 1. cinkos mosoly, ha egymásra kacsintanak; 2. meresztett szemű csodálkozás, midőn újra és újra konstatálják a kis Volkswagen csodás képességeit. Az intrikus arcán pedig mintha gipszbe öntötték volna a gonosznak szánt fintort (összehasonlításul gondoljunk Peter Falkra a Verseny a javából Fate professzorára).

Vígjátékok, burleszkek, bohóctréfák rendezői úgy használják az őspoént, mint az orvos a térdkalapácsot, egészséges reflexű néző nevet rajta. Stevenson megszegi a szabályt. Előkészítetlen, rosszul felépített vicceit laposan, unalmasan filmezi le, így a tortadobálás viszolygást, a festékfröcskölés sajnálatot kelt: kár a szép, bár ódivatú, a hatvanas évek végét idéző ruhákért. A film ugyanis tizenkét évvel ezelőtt készült.

A „filmipar” kifejezés jelentése ismert. A Kicsi a kocsi, de erős! új szó használatát követeli: filmselejt. Miért kellett hát megvenni? Ingyen adták volna? Nem hiszem. De még akkor sem érte meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7838