KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/szeptember
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Rózsa Miklós (1907-1995)
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Nyomorúság Szociofilm
MAGYAR FILM
• Turcsányi Sándor: Helyszínlelés Szomjas György roncsfilmjei
FORGATÓKÖNYV
• Szőke András: Boldog lovak Forgatókönyv-részlet
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyelvér Eltűnt filmévszakok

• Szilágyi Ákos: Klimov Mester és Margaritája Budapesti beszélgetés
• Schubert Gusztáv: A Farinelli-eset Árnyékfilmezés
FORGATÓKÖNYV
• Moldován Domokos: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szőcs Géza: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szentkuthy Miklós: Reflexiók a Heréltek próbafelvételéhez

• Gelencsér Gábor: A hang Corbiau: Farinelli
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A külvárosi költészet dokumentaristája Marcel Carné
• Nánay Bence: Szegény B. B. Balázs Béla
• Kelecsényi László: Ólomsúlyú emlékkönyv hitehagyott filmbolondoknak A film krónikája
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mi van? Égi manna
FESZTIVÁL
• Báron György: Rés a fogak között San Francisco
• Dárdai Zsuzsa: Másként filmezők Mediawave
KRITIKA
• Fáber András: Mah-jong és Wagner-ballada Tébolyító zörejek a Kék Villa körül
• Takács Ferenc: Special effect Elveszett gyermekek városa
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mindörökké Batman
• Fáber András: A szabadság ösvényein
• Déri Zsolt: Leon, a profi
• Takács Ferenc: Casper
• Hungler Tímea: Atomcsapat Power Rangers
• Barna György: Rejtekhely

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hírnév ára

Baski Sándor

La rançon de la gloirefrancia-belga-svájci, 2014. Rendezte: Xavier Beauvois. Írta: Etienne Comar. Kép: Caroline Champetier. Zene: Michel Legrand. Szereplők: Benoît Poelvoorde (Eddy Ricaart), Roschdy Zem (Osman Bricha), Séli Gmach (Samira), Chiara Mastroianni (Rosa). Gyártó: France 3 / Arches Films / RTS. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 100 perc.

Pár hónappal Chaplin temetése után a komikus svájci sírját egy lengyel és egy bolgár bevándorló kiásta és a koporsót ellopta. A két férfi váltságdíjat szeretett volna kizsarolni az özvegyből, Oona Chaplinből, de a rendőrök végül mindkettejüket elfogták. A holttest, amelyet egy közeli mezőn ástak el, visszakerült a temetőbe.

Ez az incidens ihlette meg Xavier Beauvois-t, aki a történet alapjait megtartotta, de a két kelet-európai férfit egy algériai és egy belga bevándorlóra cserélte. A sittről frissen szabaduló Eddy, régi barátja és lekötelezettje, Osman házában talál átmeneti menedékre, és ő az, aki látva házigazdája sanyarú helyzetét – a férfi sem felesége műtétjét, sem lánya továbbtanulását nem tudja fizetni –, előáll a nagy tervvel.

A Biciklitolvajoktól az Alul semmin át a Breaking Badig tucatszámra lehetne sorolni azokat a mozgóképeket, amelyekben a kilátástalan helyzetbe került kisember kétségbeesett tettre ragadtatja magát. Ehhez a hagyományhoz csatlakozik A hírnév ára is, de Chaplint, illetve a testét, nem csak MacGuffinként használja fel, a személyéhez tapadó kulturális kontextusokat is beemeli. A legendás csavargónak Eddy és Osman is rokona, előbbi testesíti meg a felelőtlen, csetlő-botló bohócot – nem véletlen, hogy a film végére igazi, cirkuszi bohóc lesz belőle –, míg utóbbi a figura tragikusabb oldalát villantja fel a szintúgy chaplini ihletésű gyerekszereplő oldalán.

Chaplin, ahogy az a fináléban el is hangzik, a szegények, a bevándorlók és a hajléktalanok barátja volt, szellemének megidézése egy minden morbiditása ellenére is merőben humanista történetben így több szimpla hommage-nál. Nem is az empátia és a melegség hiányzik a filmből, hanem az arány-, és az ütemérzék. A hulla(el)rablás, mint téma, a fekete komédia műfajáért kiált, de Beauvois nem találja a dráma és a vígjáték közti határvonalat. Ugyanolyan ráérős tempóban mesél, mint a Cannes-ban díjazott Emberek és istenekben, de ami abban a komor, tragédiába torkolló, spirituális hangvételű történetben adekvát stílusnak minősült, az itt zsáneridegen megoldás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12149