KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/október
KRÓNIKA
• Pintér Judit: Nanni Loy (1925-1995)
MAGYAR FILM
• Peternák Miklós: A titán és a szirén Bódy Gábor: Írások a hagyatékból
• Bódy Gábor: A titán és a szirén Írások a hagyatékból
• Peternák Miklós: A film nem avul Beszélgetés Bódy Gáborral
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Életképek a hátországból Egy film előmunkálatai
• Zsugán István: A hetedik szoba Mészáros Márta új filmjéről

• Bikácsy Gergely: Vízbemerengők, avagy Pirandello levelei Olasz film, anno zero
• Csantavéri Júlia: Szegények mozija Beszélgetés Marco Ferrerivel
• Kozma György: Delírium filmens Leos Carax
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A hallgatag bohóc Jacques Tati

• Barna György: Magyar pornó Videopiac
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ebek harmincadján Égi manna
KRITIKA
• Fáber András: Például Proust Ébredés
• Bori Erzsébet: A másik játszik Segítség, csaló!
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Férfiak mélyrepülésben
• Déri Zsolt: Passion Fish
• Harmat György: Kongó
• Báron György: Waterworld
• Takács Ferenc: Az első lovag
• Barotányi Zoltán: Eszelős szerelem
• Barna György: A Lény
• Tamás Amaryllis: A rettenthetetlen
• Hungler Tímea: Az utolsó esély

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

„hol zsarnokság van...”

Sneé Péter

 

A tényfeltáró és értékelő munka lassanként a történészek feladata lesz megint, s a dokumentumfilmek visszazökkennek helyükre. Azt mutatják, amit érvényesen mutathatnak, az embert. Lelkére vadásznak, arcjátékát figyelik, apró rezdüléseit örökítik, amint elhomályosul az emlékező tekintete, vagy görcsbe rándulnak izmai a szörnyű, s – olykor, ritkán – a derűs emlékek hatására.

Eddig főként az áldozatok szólaltak meg, történelmünk kárvallottjai, most a másik oldal nyilatkozik. A recski kényszermunka tábor foglyai után Gyarmathy Líviának és Böszörményi Gézának sikerült szóra bírnia egy korabeli ítélőmestert is, a katonai bíróságon dolgozott Sárközy Endrét. Míg a volt rabok állításaihoz kétség sem férhetett, hiszen minden szavukat a szenvedés hitelesítette, itt már helyénvaló a rendezőnő szarkasztikus kérdéseiben foglalt hitetlenkedés. Mert nem akármilyen bűnök kerülnek terítékre: homályos és bizonyítatlan vádak alapján tucatnyi halálos ítéletet hozott a bíró úr – nyílt politikai nyomásra.

Hogy pontosan mennyit, arra már nem emlékszik, mint ahogyan az általa bitóra juttatottak neveire sem. Ez a döbbenetes! Halálra ítélt, azt sem tudva igazán: kit és miért. A rendező páros nem sorolja elő a leleplező tényeket, magára hagyja nézőit az arccal, csökönyös okossággal ragaszkodik hozzá, szinte sajnálva minden másodpercet, ami az illusztrálás kényszere miatt nem vele telik. Lessük, miként reagál faggatózásukra az ítész, múltjára irányított tekintete mint lágyul el, majd dermed meg ismét, s hogyan jut el a könnyű önfelmentés álságos erkölcsi nyugalmához: „...nagyon sok csúnya dolog történt, mégis úgy érzem, rendben vagyok magammal.” Lehet?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4765