KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Bayer Antal

  Asterix, Lucky Luke és a mangahelyzet

Megkönnyebbülhetnek a klasszikus Asterix-képregény kedvelői, kiadóváltás történt ugyan, de kis kihagyás után folytatódik a sorozat, mi több, a karácsonykor bemutatott animációs filmhez kapcsolódóan a szokásosnál hamarabb jött a következő rész.

Az Asterix-történetek nagyjából két kategóriára oszthatók: vannak az „utazósak”, amelyekben a főszereplők egy másik országba látogatnak, ami alkalmat kínál az alkotóknak az adott néphez kapcsolódó képzetek, közhelyek és előítéletek anakronisztikus kifigurázására, és vannak a „helyben maradósak”, amelyekben – többnyire valamilyen külső inger hatására – konfliktus támad a kis gall falu lakói között.

Utóbbiak közül való a legnagyobb kedvencem, A perpatvar. Nem fogom szó szerint idézni Beaumarchais-t, aki A sevillai borbélyban remekül mutatja be a rágalom és az arra való fogékonyság gyilkos párosát, legyen elég annyi, hogy René Goscinny egészen biztosan ismerte a híres monológot, és Tullius Destructivus személyében megalkotta a tökéletes ellenlábast Asterix és barátai számára. Úgy gondolom, ez azon kevés albumok egyike, amellyel a legmakacsabb képregényellenzőket kivéve bárkit meg lehet győzni arról, hogy a képregény formája alkalmas remekművek megalkotására.

Az Asterix a helvéteknél a mai Svájc területére kalauzol el minket. Rögeszmés tisztaság és pontosság, kakukkos óra, havasi kürt, banktitok, fondü, van itt minden, ami kell. A „nemzeti sajátosságokra” épülő poénok szokás szerint remekül ülnek, de a történet vezérfonala talán nem olyan erős, és az ellenfelek nem annyira egyediek.

Az istenek otthona ismét a faluban játszódik nagyrészt, és a rómaiak újabb furfangos kísérlete behódoltatásukra ismét viszályt gerjeszt a barátok között, ezúttal „gazdasági” alapon. A történet felfogható amolyan „plázaépítés-ellenes” pamfletként is. A legjobbak közül való ez is.

Asterix 15: A perpatvar, 16: Asterix a helvéteknél, 17: Az istenek otthona. Színes, puhafedeles, kötetenként 44 oldal. Móra kiadó.

 

Míg a fenti Asterix-történetekben mindössze egy híresség (Guy Lux televíziós műsorvezető) karikatúrája szerepel, a legújabb, a franciaországi megjelenés után alig pár hónappal már magyarul is olvasható Lucky Luke-epizód a paródián alapul.

Olyannyira, hogy ez kissé meg is nehezíti a humor értékelését azoknak, akik nem ismerik Georges Lautner 1963-as klasszikus krimi-vígjátékát, a Les tontons flingueurs-t (magyarul Lövöldöző taták címmel vetítették). Nemcsak, hogy már az alapötletet is ebből a filmből kölcsönözte az íróként visszatérő Laurent Gerra, hanem a film jó néhány szereplőjének a karikatúrája is feltűnik a színen (főként Francis Blanche, Robert Dalban és Bernard Blier), sőt pár jelenet és szállóigeként rögzült mondat is felismerhető a képregényben. Csakhogy ezeknek esélyük sincs átjönni a fordításban, ami bizony csökkenti az epizód élvezeti értékét. Nem rossz, persze, de volt jobb.

Lucky Luke 21: Dalton nagybácsik. Színes, puhafedeles, 44 oldal. Pesti Könyv kiadó.

 

Nem is olyan régen, mondjuk öt évvel ezelőtt úgy tűnt, a magyar képregénypiac legerősebb szegmense lesz a manga, hiszen a nulláról indulva igen gyorsan felfutott a távol-keleti képregények száma, évente 45-50 kötet is megjelent. Aztán egymás után ábrándultak ki a kiadók, az (utólag alaptalannak bizonyult) határozottsággal támadó Mangattack (az Athenaeum márkája), a fantasy terén szerzett pozícióit kiterjeszteni próbáló Delta Vision és a hírnevét képregénykiadóként megalapozó, mára leginkább „young adult” kategóriás regényekkel foglalkozó Fumax. A gyakorlatilag egyedül maradt MangaFan pedig visszavett a tempóból, de legalább túlélt néhány különböző jellegű válságot, és a jól bevált sorozatai folytatódnak.

Ezek közé tartozik a Ruróni Kensin szamurájmanga, sajnos immár az egyetlen, amelyet rendszeresen olvasok. Pechemre a legutóbbi két kötetben a harci jelenetek dominálnak, aminek minden bizonnyal sokan örülnek, de én kevésbé. Jó lenne, ha felgyorsulna a kiadás, hiszen a kötetek fele még hátravan.

Ruróni Kensin 14-15. Fekete-fehér, puhafedeles, kötetenként kb. 200 oldal. MangaFan kiadó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12169