KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rembetiko

Tamás Amaryllis

 

A rembetiko népies műdal, a két világháború között a kis-ázsiai menekültek származtatták be Görögországba. Kostas Ferrisz embermeleg filmje a műfaj megszületését, virágzását és tetszhalálát meséli el egy fölkavaró hangú énekesnő (Szotiria Leonardu a játék méltóságával alakítja) és a szmirnai görög kolónia szenvedéssel és szenvedéllyel kikövezett, de mindvégig a létezés örömét sugárzó, hányatott sorsával.

Urbánus dzsungelünkben, „kultúrasokktól” szenvelegve, megbabonáz a mindennapi élethez tartozó rembetiko felzaklató, borzongató varázsa: a kétségbeeséssel keveredő életöröm, az elszánt ellenállás, a vakmerőség. A személyes sorsdémonok elleni mágikus terápia is ez. Nem pusztán érdekes és egzotikus a kis kávéházakban fegyelmezetten egymás mellett ülő énekesek, zenészek látványa – a rembetiko több ennél. Gyógyító szertartás, fergeteges hétköznapi sámánizmus, síppal-dobbal... Énekesei a nemzetiségi identitás ébrentartói, egy népeket összekeverő világtörténelmi áradat közepén. A közösségélmény természetes gyógymódja, tisztító rítusa, az együttlét hivatott megakadályozni a lélek pusztulását, visszaadni a büszkeséget, az erőt. A reményt, hogy a pánsípon játszó Apollón, a lyráját pengető Orpheusz végül mégiscsak győzedelmeskedik Zeusz nyilain és az alvilág fejedelmén. Nem kell más, csak a tehetség, csak „kissé lehajtani a fejet? De a szívet, azt föl, föl, barátaim.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5475