KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bagoly mondja verébnek

Gáti Péter

 

Hogy nagyfejű. A címbeli szólásmondást olyan esetek találó jellemzésére szokták használni, amikor a perlekedő felek nem sokat vethetnek egymás szemére. E bölcs szentencia címzettjei a Kubában jókora közönségsikert aratott filmben két korosztály képviselői – az idősödő szülőké és felnőtt gyermekeiké. A véletlen a fantáziátlanul kimódolt történetben nem csupán egy fiút és egy lányt sodor egymás mellé, hanem társtalan szüleiket is. Miközben a fiatal pár boldogságának a szülők részéről semmi sem állja útját, ők egyáltalán nem ilyen megértőek hasonló cipőben járó őseikkel. Elítélik vonzalmukat és igyekeznek megakadályozni ezt a késői románcot. A kölcsönös sértődöttségnek, az egyre inkább elmérgesedő helyzetnek csak a legifjabb nemzedék reprezentánsainak megszületése vet véget.

Rolando Diaz első játékfilmje a rendező – feltételezhető – szándéka szerint a generációs ellentéteknek állít vígjátéki görbe tükröt. Finom gúnnyal ábrázolni vagy csak éppen kifigurázni azonban olyan jelenségeket lehet, amelyeket a szerző igazán ismer. Ez a film viszont éppen fordítva, mintha csak azért készült volna vígjátéknak, hogy e műfaji védjegy oltalmában a dolgok felszínén megragadhasson. Az utazási reklámfilmek modorában és színeivel fotografált jelenetekből egy olyan – gondok nélküli, örökmosolyos – álomvilág képe rajzolódik ki, amelyben persze valódi konfliktusok sem léteznek. Így aztán a művészi görbe tükör is megszólalásig hasonlít a közönséges ablaküvegre.

Nem lehet semmit sem látni benne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5569