KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magánvélemény

Kulcsár Mária

 

Lejárt a „film a filmben” divatja. Műstábok helyett most szociológusok szimatolnak intim vagy bizonyos tekintetben problematikus helyszíneken.

Julij Karaszik is ezt a módszert választotta, hogy elmondhassa véleményét egy látszólag jól termelő gyár súlyos belső gondjairól. Hogyan? Képzeljük el „A hét” című televízió műsor egyik üzemi riportját, ha riportereit szociológus szerepbe bújtatva, a megkérdezetteket előre megírt szöveg felmondására kényszerítve, rutinos színészekkel játszatnák el. Elveszne a szereplők spontán megnyilvánulásának hitele, maradna az unalom. A Magánvélemény sem több ennél, a figurák árnyalt lélektani ábrázolásának, a konfliktusok elmélyült kidolgozásának teljes hiánya jellemzi.

A főszereplőt csak gyakori közelképei teszik megjegyezhetővé, pedig ő az egyetlen, akinek magánügyei is vannak: megértő, szép és kedves menyasszonyát elhagyja egy agresszív és ostoba tinédzserért, rejtély, hogy miért. Az ügyetlen igazgatóval, a télapó jóságú párttitkárral vagy a szikár munkaügyis asszonnyal folytatott párbeszédek közül kiemelkedik egy fáradt, öreg munkásnő és a kíméletlen, de jó eredményeket felmutató művezető összecsapása, de az eredményt ‘ sose tudjuk meg. A rendező jól vigyáz, hogy amint érdeklődni kezdünk valami iránt, figyelmünket elterelje, a felvetett kérdést elfelejtse.

A jó szándékú filmben – melynek egyik fő mondanivalója: minden ember személyiségének figyelembevétele a munkában – nemcsak a szereplők jelleme és sorsa, de Karasziknak, az Amikor a lány tizenöt éves és a Július 6. rendezőjének egyénisége is háttérben marad. Semmi sem indokolja a Magánvélemény címet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8059