KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/november
KRÓNIKA
• Létay Vera: Zsugán István
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Randevú a kompjuterrel Az interaktív játék
• Kömlődi Ferenc: A káoszlakó Techno, trance, ambient…
• Almási Miklós: Stúdiót veszek
MAGYAR MŰHELY
• Simó György: Közönségfilm, az új avantgárd Beszélgetés Kern Andrással és Koltai Róberttel

• Nánay Bence: Apró gesztusok mozija Derek Jarman másik arca
1895–1995
• Antal István: Száz év alternatív Oberhausen
• Bori Erzsébet: Egy évszázad egy évben
KÖNYV
• Kőniger Miklós: Csillaghullás Lexikonok a jubileumra
• Györffy Miklós: Mi (volt) a film? André Bazin tanulmánykötetéről

• Bakács Tibor Settenkedő: Ecce Homo Jaroslav Papoušek
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Képtelenség Égi manna
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Magyar mumpsz A brooklyni testvér
• Déri Zsolt: Lélekmentő perverziók Keserű méz
• Csejdy András: A tukmák Shop-Stop
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Apám életére
• Takács Ferenc: Apollo 13
• Turcsányi Sándor: Nell, a remetelány
• Takács Ferenc: Neruda postása
• Barna György: Játssz a túlélésért
• Tamás Amaryllis: Zero Patience
• Schubert Gusztáv: A hálózat csapdájában
• Harmat György: Dolores Claiborne

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mint egy angyal

Ádám Péter

 

A Jaoui-Bacri tandem második játékfilmje láttán az embernek olyan érzése támad, mintha visszalépés volna a sokat ígérő elsőhöz, A mások ízléséhez képest. Mintha ez a második film valahogy sápadtabb, vázlatosabb, csenevészebb volna. Már csak azért is, mert tulajdonképpen nincs is igazi cselekménye: van jellegzetes miliő (a „balparti” párizsi művészértelmiség sznob mikrovilága), van atmoszféra, van jó dialógus és van némi sovány konfliktus is, de mintha az alkotók a sztorit már fölösleges fényűzésnek érezték volna.

Étienne Cassard (a szélsőségesen egoista írófejedelem érzéketlen figuráját Jean-Pierre Bacri alakítja) gátlástalan zsarnokként uralkodik környezetén, a családján meg a párizsi könyvkiadás szemétdombján. Cassard korlátlan ura ennek a sekélyes értelmiségi látszatvilágnak, amelynek a filmben senki se meri megkérdőjelezni a törvényeit. Csak Lolita lázad ellene, kamaszlánya; ez az elbűvölő teremtés a film egyetlen hiteles figurája.

Vele mindössze az a baj, hogy duci. Hogy semmilyen szempontból sem tud, és nem is akar e látszatvilág kánonjának megfelelni. Jellemző, hogy még énektanára (Agnes Jaoui) se hisz benne, még ő is csak akkor fedezi fel a tehetségét, amikor kiderül, hogy az ünnepelt író lánya. Lolita képtelen ezt a látszatokra épülő értékrendet elfogadni. De ne várjunk drámai konfliktust, nagy megtagadást, heves összeütközést, a Mint egy angyal inkább a beletörődés, a lemondás, a csöndes fájdalom filmje. És persze a visszafogott iróniáé is.

Az eredeti francia cím (amely egyszersmind a filmben sokat emlegetett regénynek is címe) legelőször is a képi kultúra sekélyességére, de emellett, ha közvetetten, áttételesen is, a szülő-gyerek konfliktusra, sőt, a látszat és valóság, a felszín és mélység rövidzárlataira is utal. A film, igaz, sok újat nem mond se a férfiönzésről, se a párizsi íróvilág belterjes mikrokozmoszáról, de van egy-két megkapóan hiteles jelenete. És Lolita szerepében Marilou Berry (aki Josiane Balasko lánya) igazi felfedezés, nagyon nagy élmény, nélküle a film alig volna több átlagos karaktervígjátéknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8244