KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Törjön ki a frász!

Harmat György

 

Frank Bannister „szellemirtóként” tevékenykedik egy kisvárosban, melyet titokzatos halálesetek sorozata tart rettegésben. A férfi hasznot húz abból a helyzetből, hogy egyedül ő tartja a kapcsolatot a visszajáró halottakkal. Zavart provokáltat szellemcimboráival, hogy aztán jó pénzért helyreállíthassa a rendet. Mindazonáltal csak Frank képes arra, hogy megállítsa az öldöklést, miközben üldözik...

Ennyi elég is a bonyolult, de végül is áttekinthető történetből. Nem is annyira a sztori logikátlan, mint inkább a kísértetlét tartalma és formája. Ezek a lények ugyanis hol sebezhetők, elpusztíthatók, hol nem; megjelenítésük általában áttetsző-fehéres, de néha mégsem. A film is ilyen: hol szellemes, hol nem, hol izgalmas, hol nem. Úgy tűnik, az új-zélandi Peter Jacksont is elérte a „Hollywood-betegség”: amerikanizálódva vesztett érdes eredetiségéből. Felrémlenek öt évvel ezelőtti – még hazájában készült – horrorparódiájának (Hullajó) foszlányai: az extrém módon gusztustalan volt, de röhögtető és átütő erejű. Ez a mostani horrorvígjáték erőtlen, hiába a nagyobb költségvetés, a látványosan tökéletes digitális trükkök.

A végkicsengés pedig természetesen pozitív. Ha nem is lenne happy end (de van!), e film bizonyosságot nyújt: létezik élet a halál után, létezik mennyország és pokol. S ez vigasztaló. Persze nem mindenkinek egyformán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1694