KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ez a szerelem

Bikácsy Gergely

 

Ezt az egyébként is színvonalas és ízléses filmet Jeanne Moreau miatt mindenképpen érdemes megnézni. Száraz és tanáros az előző mondat: mindent odahagyva szaladjunk a moziba. A film Duras élettársának memoár-regényéből készült. Magam a Jules és Jim-rajongók nemzedékéhez tartozom, Truffaut és Louis Malle-filmjeiben ámuldoztam a finoman erotikus fiatal színésznő művészi és szexuális varázsán. Azt is bevallom, néhány év múltán már nem tudtam megbarátkozni a (furcsán, hamar) megöregedett egykori szépséggel. Marguerite Duras kellett most ahhoz, hogy Jeanne Moreau-t nagyon megöregedve ismét a legvarázsosabbnak láthassam.

Elképesztő az a fajta külső, fizikai hasonlóság, amit Moreau itt megteremt. Jól ismerte Marguerite Duras-t, játszott is regényéből készült filmen. Elővettem Duras és Moreau jónéhány fényképét: nem tudom eldönteni, valóban hasonlítottak-e? Belenéztem több dokumentumfilmbe, hogy felidézzem Duras gesztusait, hangját, mozgását. Minél többet nézem, emlékezek, méricskélek, annál kevésbé tudom eldönteni, hasonlítanak-e? Moreau olyan természetesen bújik az írónő bőrébe, hogy az ember vetítés közben fel sem teszi kérdéseit: nem, egyáltalán nem hasonlítanak „fizikailag”. De igen! Bravúros, ahogy még külsejében is hasonlít hozzá!

A kérdés azért foszlik szét hamar, mert mint a nagy színészek majdnem mindig: belülről játssza, átváltozó művészként (gondolom, nem ösztönösen, hanem hatalmas szakmai tudással és fegyelmezetten). A lélegzetelállító épp az, hogy szakmai tudásnak, fegyelmezettségnek közben a nyomát sem látjuk, már-már valamely ellesett kamerás dokumentum titkaiban, örvényeiben érezzük magunkat. És mégis fikcióban. Az idő megáll, lelassul, együtt lélegzik a szereplőkkel – egy kényes, kínos és gyönyörű, rekonstruálhatatlan, elmondhatatlan szerelmi történet szereplőivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2591