KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sínek a semmibe

Tamás Amaryllis

 

Szelíd irónia, és bölcsesség szövi át Vesna Ljubic filmjét, egy boszniai hegyi faluban napjainkban zajló drámát: az ott élőknek egyedüli megélhetést nyújtó keskenyvágányú vasút felszámolását. Egyúttal egy olyan világ pusztulását, amelyben még mindennek helye van, amelyben még el lehet igazodni. Talán nem rekedünk meg a romantikus nosztalgiánál, amikor a film legnagyobb erényeként említjük az emberi önazonosság szeretetteljes ábrázolását. Amit nálunk Esterházy Péter fogalmaz meg mániákusán újra meg újra:”... van az életnek egy kis rendje, amihez már nem volna szabad senkinek nyúlnia... Valamit belakni, ahhoz idő kell,... otthon lenni...”

A falusiak látszólag meghunyászkodó kompromisszumot kötnek (lóvasútként működtetik tovább a hegyi vasutat), – a megfegyelmezett alattvalói szerep azonban csak ravaszság: nem válnak „homogenizált” emberré. Életük, mint a lét: kiszámíthatatlan, szabad és bátor marad. „Nincs más választásuk: most szeretnek élni.” Cinkos együvétartozással és megtörhetetlen derűvel lépnek túl az urbanizációs barbárságon. Génjeinkben elpusztíthatatlanul él a liberális alapeszme: a többség diktatúrája ellenére megvédeni, megtartani a kisebbséget.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4291