KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Azt mondják, baleset

Kapecz Zsuzsa

 

Nathalie Delon, aki patinás nevet és múltat szerzett magának a francia filmgyártásban, most egy elfogulatlanul egy személyre szabott produkcióval jelentkezik. Gátlástalanul uralja a filmvásznat, és ez nem is volna baj, ha legalább egy területen nyújtana valami eredetit – akár mint író, akár mint rendező, akár mint színész. A lassú tempójú, érzelgős történethez egy kisgyerek műtét közben bekövetkezett halála szolgáltatja az ürügyet, de a felelősségkeresés helyett csak önismétlésekbe fulladó lelkizés az eredmény. A jelenetek többsége a fiát elvesztő orvosfeleség és a Gábriel arkangyalként mellészegődő fiatal zenész kettősére épül. Inkább ízléstelen, mint felkavaró, hogy az apropó egy gyermekhalál. Zavaró az is, hogy Nathalie Delon, ha már önálló gondolatokat nem tudott felmutatni, szívesen ötvözte össze másokét. Kár, hogy az író-rendező Nathalie Delon megelégedett annyival, amennyit a felszínes megközelítés kíván, mert a szín- és arányérzékkel kiválasztott helyszínekből és tárgyakból kiderül, hogy van képi ízlése. Talán egyéni stílusa is van, amikor lerázza magáról az erőszakos idegen hatásokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5890