KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élned kell!

Barna Márta

Igencsak steril környezetben, zömmel egy erdei gödörben feszült lélektani párbaj folyik apa és fia között. A második világháború utolsó napjaiban a nácizmus eszméivel jócskán beoltott tizenöt éves Wolfgang a frontra készül. Apja nem engedi gyermekét a biztos halálba, éjszaka erőszakkal elhurcolja a közeli erdőbe. Küzdelmük tipikus patthelyzetben oldódik meg. A megtérés ára az apa halála.

A furcsa környezet némileg árt a történet hitelének. Lehetséges, hogy maximum félnapi járóföldre a falutól legalább egy hét elteljen, míg a Hitlerjugend-csapat megtalálja a rejtőzködőket, bár körözési parancsot adtak ki ellenük? Persze a háború végi káoszra sok minden ráfogható. Kétségtelenül zavaró viszont a film meglehetősen iskolás nyelvezete. Didaktikus módszernek tűnt az örökösen fölbukkanó sakktábla a játszma szimbólumaként. A rokonszenvesen szűkszavú jelenetek képi világa erősen túlkomponált. Az arcra, kézre figyelő közelképek szűnni nem akaró sorozata rontja az egyébként is kissé mesterkélt alaphelyzet természetes tónusait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7695