KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 27. Magyar Filmszemle játékfilmjei
MAGYAR FILM
• Forgách András: A későromantika előérzete A Harmadiktól a Woyzeckig
• Székely Gabriella: Mit ér a Hunnia? Beszélgetés Simó Sándorral
• Barna György: Mozibejáró Szúrópróba
• Báron György: Egy nadrágban Szeressük egymást, gyerekek!
• Hirsch Tibor: Vicc az egész Sztracsatella
• Tamás Amaryllis: Érzékek iskolája Beszélgetés Sólyom Andrással
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A Bermuda-kör Lengyel animáció
HARTLEY
• Déri Zsolt: A száj bűnhődik Beszélgetés Hal Hartley-val
• Bori Erzsébet: Beomló alkony Flört
LENGYEL FILM
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ahol a szakma él A gdynai fesztiválon
• Pályi András: Szilézia megszállottja Beszélgetés Kazimierz Kutzcal
AKCIÓMOZI
• Nevelős Zoltán: Hongkongi képfegyver Távol-keleti erőszakfilmek
• Speier Dávid: Hongkongi képfegyver Távol-keleti erőszakfilmek
WESTERN
• Turcsányi Sándor: Oh, te drága Clementina... Út a technowesternig
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Fölszeletelve Infománia
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Kapreál Égi manna
KRITIKA
• Fábry Sándor: Mutter angróban Titkos gyilkos mama
LÁTTUK MÉG
• Makai József: Lövések a Broadwayn
• Hegyi Gyula: Don Juan DeMarco
• Déri Zsolt: D’Artagnan lánya
• Vidovszky György: Az igazira várva
• Bíró Péter: Bérgyilkosok
• Takács Ferenc: Az amerikai elnök
• Tamás Amaryllis: Veszélyes kölykök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálcsapda

Szkárosi Endre

 

Már megint csapdába kell esnünk! Sidney Lumet filmje mintha unalmas és mesterkélt lelkizéssel indulna. Miért is az ember csak feszeng: ismét egy válságba jutott (dráma)író érzékeny belvilágának feltárásához kell asszisztálnia; ráadásul e feltáró folyamat további zavart keltő módon mintha egyszerű bűnügyi történetbe ágyazódna. Ezért aztán ugyancsak tisztázatlannak tetszik a színműből írt film műfaja. Színpadszerű beállítások és váratlan kameramozgások, vágások ellentétezik egymást. Ha filmkrimi, miért követi – látszólag – oly szolgaian a színdarabot, anélkül, hogy a színházszerűséget beépítené a nyelvébe? Ha filmre vitt színház, miért nem tudatosítja ezt; minek az a néhány egyébként is zavaró filmszerű gesztus, miért nem elég puritán a nyelve? (És érdemes-e egyáltalán filmre vinni egy ilyen kommersznek ígérkező színdarabot?) Akaratlan paródiára gyanakszunk.

És akkor! Minden várakozást áthágva bomlik ki a bűnügyi bonyodalom, s szaporodnak az ironikus mozzanatok, melyeknek finom összeszövődése visszamenőleg is kiadja a film legsajátabb, belső szerkezetét: egy kesernyés, az érzékelhetőségnek  éppen csak a határán mozgó, ugyanakkor a vállalt külső forma (a színpadi alapzatú filmkrimi) konvencióit a legmesteribb és legmeglepőbb módokon megvalósító, nagyon is akart intellektuális paródia logikáját.

Ira Levin bulvárdarabját Jay Presson Allen írta filmre; amit Sidney Lumet fölényes profizmussal, színpadi és televíziós tapasztalatainak, dramaturgiai érzékenységének teljes birtokában rendezett meg, 1981-ben. Tévedhetetlenül kiszámítja a hatásokat – kiderül például, hogy az expozíció hosszadalmas unalma csak hidegvérű késleltetés –, a néző reflexeit (amelyet zavarba hozó pontossággal ismer) beilleszti az erős fordulatokra és a finom fokozásra épülő dramaturgiai szerkezetbe. Profizmusa mellett saját anyagával szemben iróniája is fölényes: annyira ismeri a kriminéző és a bűnügyi történet találkozásának pszichikai erőterét, hogy miközben – természetesen mindig váratlan módon – kielégíti, egyúttal le is leplezi várakozásainkat. (Kiváló segítséget nyújt ebben a törekvésében a két férfi főszereplő, de főként Michael Caine hasonlóképp fölényes alakítása.) Ennek a nagyívű filmszervező gesztusnak a többlete teszi, hogy a bulvárdarabot követő Halálcsapda több, mint egy tisztesen elkészített bulvárfilm. Mintha csak a jobb sorsra érdemes filmművész megalkuvása felett borongana rokonszenves cinizmussal a rendező. Mintha csak azt mondaná: „Itt van, ha ez kell nektek. Első osztályú izé.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6334