KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tű

Zalán Vince

 

A legutóbbi, halálos áldozatokat is követelő moszkvai diftéria-járvány okát a szakemberek, többek közt, azzal magyarázták, hogy az emberek félnek a védőoltástól, mert attól tartanak, hogy épp az oltás által fertőződnek meg, mivel az egyszer használatos orvosi tű hiánycikk a Szovjetunióban. Nos, ez a hiánycikk, ez a „címszereplővé” avanzsált tű meg-megjelenik Rasid Nugmanov filmjében. (Sőt, a segítségével vénába fecskendezett morfium is.) Ahol pedig terjed a nincs, a hiánycikk, ott előbb-utóbb megjelenik a korrupció, a kriminalitás is. Nugmanov mozidarabja tehát lehetne – szokás szerinti – bűnügyi film, amelynek feszültséget a drog utáni hajsza kölcsönöz. Lehetne mondom, de nem az. A cselekményt persze át-átszövik üldözések, verekedések, zsarolások, késelések, stb. –, de csak úgy mellékesen; mint ahogy az egész történés is mellékes egy kicsit. A rendező ugyanis csak játszik a bűnügyi film kliséivel. Szándékosan vidámkodó stílusban játszik, hogy ezzel furcsa fénytörésbe helyezze (amiről tulajdonképpen beszélni akar) szereplőinek, a proletár élet alatt élő fiatalok kilátástalan sorsát. (A főszerepet az azóta tragikusan elhunyt rocksztár, Viktor Coj játssza.) Ám olykor-olykor mintha elfeledkezne erről a stilizációs szándékáról: kamerájával csak elrévedez a helyszíneken és arcokon, melyeknek szinte már karakterévé lett a vigasztalanság; vagy épp csak követi hőseit, amint egy lerobbant (félig felépült?) cirkusz épületmaradványai közt húzódnak meg, a nyikorgó ajtajú ketrecekben a betonlelátó töredezett lépcsőin, a gazzal felvert porondon. Szerény, tartózkodó film A tű, mely feltehetően épp naivitása, ügyefogyott iróniája révén kelti fel bennünk a gyanút; hogy talán mégsem az egyszer-használatos tű a legnagyobb hiánycikk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4723