KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bomba átmérője

Földes András

 

Lehangoló képet tár elénk a palesztin öngyilkos merénylő történetét feldolgozó kanadai dokumentumfilm. Szokatlan módon a nézőt nem az átélt lelki megrázkódtatások teszik próbára, hanem a film konfliktuskerülése. Ebből pedig talán azt a szomorú következtetést kell levonnunk: lehetünk bármilyen empatikusak, kilátástalan feladat megérteni a világ távoli pontjain zajló konfliktusokat.

A húsz ember halálát követelő, 2002-es jeruzsálemi autóbuszos robbantást feldolgozó film legfőbb hibája, hogy – emocionálisan amúgy érthető okokból – személyes, emberi oldalról közelíti meg a tragédiát. Izrael egyik legsúlyosabb öngyilkos merényletéről a másfélórás film jó részében az áldozatok hozzátartozói beszélnek. Hallunk megrázó vallomásokat az apa szájából, aki borongós zongorafutamok közepette meséli, milyen állhatatos tevékenykedéssel igyekszik menekülni fia elvesztésének gondolatától. És megismerjük azt is, hogy mik voltak az áldozatok vágyai, álmai, hogyan szerettek és miket gondoltak a világról. Mindez sajnos mégsem visz közelebb minket a megértéshez, hiszen hasonló monológokat hallanánk, ha például egy lavina áldozatairól készülne film.

A néző azért ül be erre a filmre, hogy megtudja, mi az, ami egy ilyen borzalmas tetthez vezet, és hogyan gondolkodnak ezután az áldozatok hozzátartozói. A másfél órás film azonban nem merészkedik a szörnyű tragédia mélységeibe. A vége felé megszólalnak ugyan rendőrök, biztonsági szakértők, sőt, a merénylő egy társa és a szülei is, de lényegi kérdésekre mégsem kapunk választ.

A bomba átmérőjéből, a sok megszólaló, a drámai képek és a zaklatott zene ellenére sem tudunk meg többet, mint egy híradóból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8497