KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 27. Magyar Filmszemle díjai
• Szilágyi Ákos: Stalker halott Alekszandr Leonyidovics Kajdanovszkij
FILMSZEMLE
• Ardai Zoltán: Száz forintnak ötven a fele Játékfilm
• Jeles András: Vászka és a kisbaba Gothár, Szirtes
• Vajda Mihály: Tényleg van? Játékfilm
• Dániel Ferenc: Zsűritag, távkapcsolóval Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Rövid képzelet Kisjátékfilm
• Bakács Tibor Settenkedő: Mi lesz veletek? Csajok
• Báron György: Repríz Szamba
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Megabyte és öröklét Hírnév az interneten
• Nyírő András: A netburger Infománia
• Bodoky Tamás: Egyetlen szárnycsapás Pillangó-hatás a Műcsarnokban
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Globális szemek Műholdmonopoly
• Várkonyi Tibor: Privát tévék, közerkölcsök A TF 1-botrány
• Spiró György: Altatás Égi manna

• Karátson Gábor: Buster Keaton még csak száz éves
• Déri Zsolt: Adapter Beszélgetés Volker Schlöndorff-fal
• Csejdy András: Belefér az időbe Halott ember
• Bori Erzsébet: Polanski szökései A Halál és a lányka
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Jane Eyre
• Takács Ferenc: Értelem és érzelem
• Schubert Gusztáv: Othello
• Vidovszky György: A hetedik testvér
• Barna György: Szemtől szemben
• Tamás Amaryllis: Óvakodj az idegentől
• Hungler Tímea: Játékháború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt élned, halnod kell

Reményi József Tamás

 

A historikus élőkép sokévszázados műfaj; az egykori megrendelők – fénykép, film, videó s egyebek híján – ebben vélték megtalálni okulás és szórakozás valósághű elegyét, történelmi korok vagy akár néhány nappal korábbi nevezetes események fölidézésére. Ma már igazán sokféle apparátunk van, azt tapasztaljuk mégis, hogy az effajta látványosságok újra tért hódítanak. Nincs ebben semmi különös, hiszen minden műfaj megújulhat, anakronisztikus műfaj nem létezik. Létezik viszont – úgy látszik: megingathatatlanul – egy anakronisztikus szemlélet, amely a közösségi tudat- és érzelemvilágot tömegpszichózis révén véli erősíteni.

Egy évvel ezelőtt, a tavaszi politikai ünnepek alkalmából rendezte meg Koltay Gábor a Hősök terén a maga történelmi élőkép-sorát, amelyben a hatalmas stáb a honfoglalástól 1945-ig illusztrálta végig népünk sorsfordulóit. Rendkívüli „erők” vonultak föl a publikum előtt: szövegben a magyar irodalom örökértékű művei; zenében a folklór és a rock leghatásosabb s főképp: fülbemászóan sematizált (!) elemei; szóban-énekben sztárok színe-java; látványban tánckar, lovasság, görögtűz. Ennek az előadásnak a filmváltozata látható most a mozikban, s bizony a filmszalag igen kíméletlenül árulkodik az élőképek beállításainak illetve mozgatásának-váltásainak fantáziátlanságáról, egysíkúságáról; a nagytotálok leleplezik a képi komponálatlanság kusza foltjait, a közelképek pedig azt, hogy a történelmi hősök mitikussá növesztett pózai emberközelből mennyire komikusak, a statisztéria mennyire személytelen. A filmvásznon még bántóbb, ahogyan Arany János, Petőfi Sándor vagy Ady Endre művei szónoklatokká válva kifordulnak önmagukból, és saját esztétikai hatásaiktól idegen terrénumra, gigantikus idézőjelek közé kerülnek. A nemzeti daloknak tudniillik nem mindegyike „Talpra, magyar”. Líránk leggyújtóbb hangú sorai is lélektől egy másik lélekig szánt bensőséges üzenetek, s nem rímes proklamációk, amelyeket reflektorágyúk kereszttüzében, ezrek fölé magasodó talapzatról lehetne/kellene szavalni. De még Kossuth Lajos gyönyörű beszédei is csupán retorikai minták eredeti összefüggéseikből kiemelve.

Mi késztethet ma történelmi ihletettségű show-műsorok rendezésére? Az egyik indíték kétségtelenül a korábban elhanyagolt, illetve nagyon leszűkített profilú hazafias nevelés heveny pótlása. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a nemzeti érzés az iskolai kötelező olvasmányok hatásfokára redukálódott, s ami ezen az „anyagon” kívül esett, túl könnyen minősült a nacionalizmus martalékának. Emellett jó darabig a kortársi jelszavak romantizálása volt divatban, történelmi terepekre visszavetítve. A nemzeti hagyományok tétje s az ezzel járó felelősség sokak számára tisztázatlan vagy egyáltalán nem létező fogalmak. Teendőink vannak tehát, ami azonban könnyen ösztönözhet arra, hogy a képeskönyvek leegyszerűsített illusztrációival érjünk el gyors és tömeges „eredményeket”. Ilyenkor a hatást csupán a nézősereg létszámának nagyságában szokás mérni, nem pedig az illusztrációk nyomán kialakuló képzetek minőségében. És itt kapcsolódik a szándékhoz az ifjúsági mozgalom, amely a hetvenes években – ma már hivatalos fórumokon is önkritikával beismerten – teret és befolyást vesztett korosztálya tömegeiben. Ám rövidtávú, s ezért is hamis elképzelés e tömegeket a nemzeti programmal átszőtt konzumkultúra eszközeivel visszanyerni. A történelmet látványosságként kisajátítani akár a legnemesebb célból sem tanácsos: a feltöltött tudat és a jóllakott érzemények látszatával hiteget. Ha a Krónikás ének... keserves sóhajára („Lámpás szép fejek sután megszédülnek...”) szédült lámpafény pásztáz a városligeti égbolton, nem a tudatlanság és a közömbösség szintje vált át Ady Endre igazságainak szintjére.

Amikor Koltay előadása a múlt század végéhez ér, egyik szereplője a háttérben komorló Milleniumi Emlékműre mutat, gúnyos szavakat idézve a „boldog békeidőkben” emelt panoptikum álpátoszáról. Nem igazán következetes gesztus: hiszen a díszlet ugyanaz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5877