|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
Film / RegényAz amerikaiRózsaszín szorongásKovács Marcell
Anton Corbijn filmjét a Bourne-utáni akcionista thriller-eszménnyel bátran szembemenő megközelítés teszi izgalmassá.
Egy rövid, éjszakai mopedes kergetőzés jóformán az egyetlen akciójelenet Anton Corbijn rendhagyó thrillerében. Az olaszországi hegyi falucskában menedéket kereső gengszter története a hatvanas-hetvenes évek szellemében fogant, főhősét lételméleti kérdések foglalkoztatják, fegyverét ritkán használja, akkor is inkább csak bajt okoz vele. Szakítana bűnös múltjával, a szép utcalány oldalán kezdene új életet, de titokzatos üldözői rátalálnak, és az életét követelik. Miközben a vászon meg sem rezdül. A hosszan kitartott snittek, az alakokkal egyenrangú hátterek és a lustán vánszorgó kamera fényképszerű mozdulatlanságba merevíti a történéseket, és manapság szokatlan, bágyadt hangulatot kölcsönöz az elbeszélésnek. Ez a Bourne-utáni akcionista thriller-eszménnyel bátran szembe menő megközelítés teszi izgalmassá Az amerikait.
Corbijn játékfilmes bemutatkozása, a Joy Division tragikus sorsú énekeséről, Ian Curtis-ről szóló életrajzi film, a Control még egyértelműen a fotóművész munkája volt. A jellegzetes, szemcsés fekete-fehér képeket Corbijn a fotós múltjából hozta magával, és legendás Joy Division-portréi révén személyes kötődése is volt a témához. Az amerikai már határozott elmozdulás egy önálló, filmes alkotói személyiség kialakítása felé. A szakítás a múlttal leglátványosabban a fekete-fehér technika színesre cserélésében mutatkozik meg, de ennél fontosabb a gesztus, hogy ezúttal a saját élményeitől idegen terepen, a mozi egyik klasszikus műfajában, a gengszterfilmben próbálta ki magát. A George Clooney főszereplésével, amerikai megrendelésre készített regényadaptáció bátor vállalkozás Corbijntól. Kétes kimenetelű kaland. A hollywoodi tömegfilm és az európai művészfilm összeházasítására tett kísérlete ugyan balul sült el, de kudarcában is figyelemre méltó.
A film egyik jelenetében a rendező egy erőltetett idézettel Leonéra hivatkozik, de jó viszonyítási pont lehet Antonioni és Melville is, a modern európai „némafilm” másik két óriása. A sorsa elől messze földre menekülő főhős története egyenesen mintha a Foglalkozása: riporter feldolgozása lenne A szamuráj sármos szociopatájával a főszerepben. Thrillernek álcázott melodráma a szorongásról és a paranoiáról. A bizalmatlanságról, a kimondatlan szavakról, a pusztulással fenyegető kapcsolatokról. Ilyen súlyos csendeket manapság ritkán hallani a moziban. Különös hangulatú, kivételes látványvilágú film Az amerikai, egyetlen dolog hiányzik belőle: a dráma. Pedig lenne éppen helye a megrázó történetben. Egy háborgó léleknek a megnyugvásért, egy új élet lehetőségéért folytatott harcát látjuk a halál fenyegető közelségében. De Corbijn filmje a sötét külső és belső erőkkel szemben egyszerre folytatott küzdelem tragikumának a bemutatásával adós marad. Az archetipikus figurák és a pofonegyszerű szimbolika találkozása örökérvényű, mitikus mese helyett csak romantikus giccset eredményez. A gyilkost a szajha szerelme és a pap barátsága váltaná meg? Lehet. De hogy a főhős küzdelmének értelmezéséhez még egy fennkölt pillangó-metaforát is mellékel a rendező, az már sok a jóból. Corbijn bánatos gengszterének a pillangók a hobbija. Pillangókról olvas, és pillangó-tetoválást visel a hátán, mert ő is átváltozásról álmodik, maga mögött hagyná a sivár hernyólétet, és cifraszárnyú pillangóként röppenne a magasba. Ennek a kínosan szépelgő hasonlatnak a fényében válnak csak világossá a rendező szándékai. Corbijn a szorongás fogcsikorgató drámája helyett a halálfélelem diszkrét báját mutatja meg nekünk. A finom vonalvezetésű, pasztell árnyalatú rettegést. Azt, hogy milyen lehet szomorú szamurájként várni a végzetre Miss Italy karjaiban a narancsfák alatt. Hogy milyen? Kellemes.
AZ AMERIKAI (The American) – amerikai, 2010. Rendezte: Anton Corbijn. Írta: Martin Booth regényéből Rowan Joffe. Kép: Martin Ruhe. Zene: Herbert Grönemeyer. Szereplők: George Clooney (Jack), Violante Placido (Clara), Thekla Reuten (Mathilde), Paolo Bonacelli (Benedetto atya). Gyártó: Focus Features. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 105 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 992 átlag: 5.6 |
|
|
|
|