KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Vincze Teréz: Szerző a tükörben

Irány Irán

Kelecsényi László

A Metropolis Könyvtár első kötete a szerzőiség és az önreflexió kérdéskörét elemzi.

Lehetséges-e még filmművészet manapság? Egyáltalán: mit tartunk filmművészetnek? Ha behúzódunk az ún. nagykorú filmművészet védősáncaiba, arról, amiket ma pergetnek a fogyatkozó számú vetítőhelyeken, csak nagyon rossz véleményünk lehet. Egyesek már „kiskorú filmről” beszélnek, hogy a mozizás visszasüllyedt oda, ahonnét indult, a vásári szórakoztatás ingoványába, csak éppen ezt a folyamatot már nem a filmszínházak nagytermében, hanem különféle kisebb-nagyobb képernyőkön – biznisz-tévéktől a fél- vagy nem legális letöltésekig – kísérhetjük figyelemmel.

Minerva baglya az alkony beálltával kezdi meg röptét – a tudós közelítés csak akkor érvényes, ha megfelelő tapasztalat áll rendelkezésre most éppen a szerzőiség és az önreflexió kérdéskörében. Vincze Teréz az ELTE Filmtudományi Tanszékének tanára 2009-ben megvédett PhD értekezését tette közzé a Metropolis Könyvtár leendő sorozatának első kötetében.

Tudomány ez a javából! Olyan elemző és gazdagon adatoló kutatás, amelyben a hazai filmtudományosság – talán az egy szem Király Jenőt kivéve – mindig is hiányt szenvedett. Persze Vincze Teréznek megvoltak a mesterei, legelsősorban a magyar szerzők közül általa legtöbbet idézett Kovács András Bálint, aki szintén nem keveset tett azért, hogy legyen hazai filmtudomány.

Kísértet járja be e kötet első felét, a szerzők kísértete. Meglehet, egyetlen szellemalak az egész, aki/amely a Nyolc és fél, az Amerikai éjszaka, a Nagyítás, a Persona, a Kairó bíbor rózsája alkotóit megszállta, amikor maguk illetve a médiumuk felé fordították a kamerát. Vincze Teréz könyvének ők csak a protagonistái, akik elkezdtek valamit, ami a médiumban korábban is benne rejlett. A szerző ugyanis arra ébreszt rá minket olvasókat, hogy még a legegyszerűbb képi dokumentálási szándékban is benne van a reflexivitás. Dziga Vertovnál például meglehetősen látványosan, de Kiarostami kedvenc példájánál maradva szunnyadó módon is. Ha egy bika szarvára kötnek egy kamerát – mondja az iráni mester –, és szabadon eresztik egy napra, még így is ott van az eredményben a reflexivitás, mert mi választunk helyszínt és optikát, s nem a bika.

Az iráni film jeleseinek (Kiarostami, Panahi, Makhmalbaf) önreflexivitása messze túlhaladja az európai nagy nemzedék hasonló kezdeményeit. Truffaut cicája a Bársonyos bőr reggeliző tálcán lakmározó cirmosa az Amerikai éjszakában visszatér a stábba, hogy megtudjuk, milyen lehetetlen módon készülhetett el a korábbi jelenet. Panahi 1997-es Tükör című filmjében az amatőr szereplő kislány lázad fel, s hagyja el a stábot. Persze ekkor sem lesz egészen szabad, mert a mikrofon még rajta marad és a forgatócsoport követni tudja távolból a kamerával. Hol van akkor a közvetlen valóság és a fikció határa? (Ha már azt a lehetőséget teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy a lázadás és a stáb elhagyása is fikció, a történetvezetés rejtett része.) A valóság és a fikció szétszálazhatatlanul egybefonódik: mintegy tükörlabirintusban járunk. Sosem a valóságot látjuk, csak újabb és újabb strukturált rétegeit. Ebből a konfliktushelyzetből egyetlen kiút kínálkozik: a félig kész, a befejezetlen film, amely százféle lehetőséget ad az értelmezésekre. A rendező akár el is tűnhet – nagy vonalakban ez Kiarostami szinte egész életművének tanulsága. A Tíz című alkotásának forgatása közben el is tűnt a színről, miután útjára indította a felvételt.

Európába visszatérve Michael Haneke munkáiban, különösen a Rejtély című darabban találja meg a szerző az önreflexivitás legszebb példáját. Erről a filmről akár egy egész kis kötetet össze lehetne írni. Kovács András Bálint majdnem meg is tette: egy több mint negyven oldalas tanulmányt tett közé Mozgóképelemzés című művében. Ez mit sem von le Vincze Teréz érdemeiből. Ha egyetlen bővített mondatban kellene összegezni könyvének tanulságát, túl a filmtörténeti szituációk, az európai és az ázsiai filmstruktúrák különbözőségein, azt kellene közölnünk az efféle, elméleti kutatások iránt közömbös olvasókkal: a kamera lehetőségei olyan új alkotói pozíciókat tártak fel a szerzők előtt, amelyet korábban nem használtak, mert talán nem is tudtak róla.

 

Vincze Teréz: Szerző a tükörben. Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben. Kijárat Kiadó, 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11551