|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
DVDNői fénySoós Tamás Dénes
Clair de femme –
francia–olasz–nyugatnémet, 1979. Rendezte: Costa-Gavras. Szereplők: Yves
Montand, Romy Schneider, Lila Kedrova. Forgalmazó: Mirax. 98 perc.
A szmört – mondja az alkoholista
kutyaidomár a játékidő során szinte végig részeg Michelnek –, a szerbek szava a
halálra, és sokkal jobban kifejezi annak lényegét, mint a fennköltebb hangzású
francia variáns. Costa-Gavras filmjének akár mottója is lehetne ez a
vargabetűkkel teli, borgőzös párbeszéd: alig vagyunk túl Michel (Yves Montand)
és Lydia (Romy Schneider) közhelyes találkozásán (taxiajtóval csapják ki a
bevásárlószatyrot a nő kezéből), máris gyász sújtotta életekről meg alattomos
halálról folyik a diskurzus. A Női fény
egyértelműen Gavras legfurcsább filmje, ami nem kis teljesítmény A nyaktiló ismeretében: az
intellektuális politikai bűnfilmekre szakosodott rendező olyan melankolikus
melodrámát rendezett, ami önmaga paródiájának is beillik. Lehetetlen
megállapítani, hogy direkt szabotálja-e Gavras a nézőstimuláló dramaturgiai
fogásokat, vagy csak azért rendez ilyen modorosan és élettelenül, mert nem otthonos
ebben a műfajban.
Naiv szerelmesek helyett
gyötrődő intellektuelekről mesél, akik között nem is annyira a kölcsönös
vonzódás, mint inkább a szenvedés megosztása teremt kapcsolatot. Michel a
feleségét, Lydia a lányát vesztette el, kínjukon a gyorsan szőtt románc
önámításával enyhítenek. A színjáték beismerése ellenére se csüggedt, csak
abszurd a hangulat: a kitartóan vedelő Michel boldog-boldogtalanba beleköt,
gúnyolja a burzsoákat, a japán turistákat, a szenvedésre berendezkedett
zsidókat, a halálra váró artistákat. Közben a night club színpadán majom táncol
az optimizmust jelképező rózsaszín kutyával: az ebidomár Galba főművében –
mondja a részeg csapos a magát cinikusra ivó Michelnek – benne van minden: „gúny,
megalázottság, lét-nemlét kérdése”. Michel pusztán gusztustalannak titulálja.
Kérdéses, hogy a Női fény szerzői
önreflexió-e – mindenesetre a fináléra kiderül, mit gondol létről, nemlétről a
rendező. Hotelszobában, magányosan terül el az artista teteme. A majma
ölelgeti, majd bekapcsolja a gramofont: táncra kéri a rózsaszín ebet. Nem csak
alattomos, de groteszk is ez a szmört.
Extrák: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 622 átlag: 5.55 |
|
|
|
|