|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
DVDÉlniCzirják Pál
Ikiru – japán, 1952. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Takashi Shimura, Nobuo Kaneko, Shinichi Himori. Forgalmazó: Etalon Film. 143 perc.
Két
legismertebb ötvenes évekbeli munkája, A
vihar kapujában (1950) és A hét
szamuráj (1954) között rendezett Kurosawa egy nálunk ritkábban vetített
filmet, amely az említett alkotások történelmi háttere helyett kortárs közegben
játszódik, ugyanakkor a benne felvetett problémák semmivel sem egyszerűbbek
vagy könnyedebbek, mint azok, amelyek kosztümös filmjeit jellemzik. Sőt az Élni szó szerint az emberi létezés
legvégső kérdéseivel foglalkozik. Főszereplője nyugdíjazás előtt álló
hivatalnok, aki megtudja, hogy halálos betegségben szenved, és legfeljebb
hónapjai lehetnek hátra. A film cselekménye alapvetően ezt a rövid időszakot
öleli fel, azt járja körül, hogy miként próbál a férfi változtatni életén és
fordítani addig kudarcosnak tetsző sorsán, illetve próbál értelmet adni a
mindennapok küzdelmeinek. És teszi ezt éppen akkor, amikor a halál árnyékában
minden visszavonhatatlanul elveszni látszik.
Tökéletes melodrámai alaphelyzet. Kurosawa mindazonáltal még itt
is tudott csavarni a képleten. Már a film legelején felbukkanó narrátor,
valamint a számtalan különös képi megoldás sajátosan áthangolja az
előadásmódot; a legmeglepőbb azonban az a váltás, amelyet a rendező a cselekmény
utolsó harmadában valósít meg. Az elbeszélés ugyanis korántsem ér véget a főhős
– egyébként az első percben előre jelzett – halálával, hanem e pontról
visszatekintve mintegy újramondja a történetet, immár több oldalról, mozaikosan
szedegetve össze az addig elhallgatott részleteket.
Persze a korszakban szokatlannak tűnő narrációs megoldásai mellett
az Élni igazi melodráma, amely az
érzelmek rendkívül széles skáláján vezeti végig a nézőt. Ám talán azért sikerül
a filmnek mégis elkerülnie a sziruposságot, mert a rendező ezúttal is
ragaszkodott az árnyalt lélektani ábrázoláshoz, a különféle nézőpontok
ütköztetésére építő dramaturgiához és a forma, a kompozíciós elvek innovatív
továbbgondolásához. Azokhoz a pillérekhez, amelyek úgyszólván névjegyszerűen hatják
át alkotásait.
Extrák: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 334 átlag: 5.23 |
|
|
|
|