|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziHétköznapi vámpírokBaski Sándor
What We Do in the Shadows – új-zélandi-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Taika Waititi, Jemaine Clement. Kép: Richard Bluck. Zene: Plan 9. Szereplők: Jemaine Clement (Vladislav), Cori Gonzalez-Macuer (Nick), Taika Waititi (Viago), Jonathan Brugh (Deacon), Ben Fransham (Petyr). Gyártó: Unison Films / Funny or Die. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 86 perc.
A vérszívások közti, öröklétig tartó
holtidőt is el kell valamivel ütni, és az emberekhez hasonlóan a vámpíroknak
sincs jobb ötletük a szocializációnál. Nincs olyan modern adaptációja a
mítosznak, amelyben a halhatatlan antihősöknek a vámpírlét szokásos nyűgjein
túl ne kellene az együttélésből adódó súrlódásokat is kezelniük, legyen szó
párkapcsolatról (Halhatatlan szeretők),
családról (Vámpírok, Byzantium),
mester és tanítvány viszonyról (Interjú a
vámpírral), bűnbandáról (Alkonytájt)
vagy komplett alternatív társadalomról (True
Blood, Alkonyat).
A természetükből adódóan antiszociális
rémlények együttélése nem csak drámai konfliktusok, hanem vérbő poénok forrása
is lehet, ahogy azt az Addams Family
alkotói bő negyedszázada demonstrálták. Egy-egy szűk közösség mindennapjainak
szatirikus hangvételű bemutatására a legutolsó trendek szerint mégsem a
nagyjátékfilm, hanem A hivatal által
kifejlesztett áldokumentarista sitcom-formátum az ideális. A 2010-es belga Vámpírok is ebből a kottából készült, a
filmbéli fiktív stáb egy diszfunkcionális vámpírcsalád életét követte, szó
szerint halálmegvető bátorsággal. Az új-zélandi Hétköznapi vámpírok alkotói annyival bővítik a formulát, hogy a
valóságshow narrációs eszközeit is kölcsönveszik: az egy fedél alatt élő, négy
különböző generációt és habitust képviselő vérszívók külön-külön is
kommentálják a konfliktusokat. A Taika Waititi–Jemaine Clement író-rendező-főszereplő
páros mindkét tagja a szkeccskomédia világában kezdte pályafutását, a poénok
időzítésével nincs is gondjuk; gyakorlatilag a témából adódó összes ziccert
magabiztosan ütik le, és még a CGI-trükköket is szellemesen használják.
Filmjükkel szemben tulajdonképpen csak egyetlenegy kifogás emelhető:
epizodikussága miatt tévésorozatként sokkal jobban működhetne.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 129 átlag: 5.64 |
|
|
|
|