KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/május
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: René Clément halálára
• Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
• Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
• Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
• Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
• Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
• Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
• Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
• Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban

• Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
• Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
• Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
• Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
• Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
• Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
• Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
• Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
• Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
• Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
• Hegyi Gyula: City Hall
• Hungler Tímea: A halál napja
• Harmat György: A gyanú árnyéka
• Hungler Tímea: Tökéletes másolat
• Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
• Tamás Amaryllis: Az esküdt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Andy Weir: A marsi

Botanikus szuperhős

Roboz Gábor

Egy űrrajongó hobbiíró előrukkolt napjaink egyik legsikeresebb sci-fi regényével.

 

Ritkán fordul elő, hogy egy tudományos részletekkel bőven feldúsított hard sci-fi népszerűsége túlnyúljon a műfaj célközönségén, Andy Weir bemutatkozó regényével azonban pontosan ez történt: A marsi (2011) meg tudta szólítani azokat is, akik egyébként valamiért ódzkodnak a tudományos-fantasztikus sztoriktól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a könyv kiadásának története, amelynek során a szerző először saját honlapján tette ingyen elérhetővé a szöveget, amelyet aztán a tömeges érdeklődés kielégítéséhez 99 centes e-könyvként feltöltött az Amazonra, az egyre nagyobb méreteket öltő siker pedig hamar kiadói szerződéshez és (egy héten belül) a filmjogok elkeléséhez vezetett.

A korábban számítógépes programozóként dolgozó hobbiíró egész életében rögeszmés rajongással viszonyult mindenhez, ami az űrutazással kapcsolatos, és az évek során felhalmozott tudását egy vérbeli high-concept regény megírásával kamatoztatta. A könyv kritikáiban nem véletlenül kerülnek elő a kézenfekvő asszociációk („Robinson Crusoe az űrben”, „Marsi MacGyver”), a vörös bolygón magára maradt, halottnak hitt asztronauta sztorija röviden arról szól, hogyan képes egy ember életben maradni a civilizált világtól távol, ahol pusztán saját leleményességére hagyatkozhat. (Az alapötletet egyébként Geoffrey A. Landis is feldolgozta 2000-es Mars Crossing című regényében, nála azonban öt űrhajósnak kell átkelnie a planétán a megmeneküléshez.) A műfaj kedvelői meglehetősen ritkán olvashatnak ennyire egy személyre koncentráló történeteket – a közelmúltból megemlíthető még A felfedező, bár James Smythe regénye sok szempontból fényévekre van Weirétől –, és A marsi szerzője túlzás nélkül a maximumot hozza ki az ötletéből.

Weir voltaképpen nem csinál mást, mint szép szisztematikusan végigveszi, milyen veszélyek leselkedhetnek egy Marson rekedt emberre, illetve milyen feladatokat kell végrehajtania az életben maradás érdekében, és ezt a problémáról problémára haladó dramaturgiát, kiegészítve a Földről segíteni igyekvő NASA-beosztottak szálával, kifeszíti a teljes cselekményre. Mindezt pedig olyan, laikusok – vagyis az olvasóközönség nagyrésze – számára bámulatos tudományos jártassággal teszi, hogy néha már-már olyan érzésünk támadhat, mintha nem is kitalációt, hanem non-fictiont, egy valóban lezajlott túlélőtörténet dokumentációját tartanánk a kezünkben. A bevallottan „kocka” szerző persze vigyáz arra, hogy a tudományos háttér bemutatása (kvázi infotainment) során ne lökje el magától az olvasóit, és olyan élőbeszédes, közvetlen, időnként vulgáris nyelvezetet használ, amivel tényleg mindenkit elérhet.

A főszereplő Mark Watney ugyanis hiába kimagasló szaktudású botanikus-asztronauta, alapvetően maga is egy egyszerű fickó, akinek marhára elege van az egészből, csak haza akar jutni, a popkultúrát szereti, azt viszont nem, ha a néha nyűgnek tartott földi segítői beledumálnak a dolgába. A naplóbejegyzésekben, illetve chateléssel kommunikáló űrhajós parádés fekete humora, öniróniája, határtalan találékonysága és kitartása olyan hőssé teszi, akit szinte lehetetlen nem szeretni – egyedül talán az róható fel a szerzőnek, hogy egy már-már valószínűtlenül szívós szuperembert teremtett, aki soha nem, vagy csak nagyon rövid időre hagyja eluralkodni magán a letargiát, holott neki aztán minden oka meglenne rá. Az alapkoncepcióból fakadóan pedig Watney mellett nincs szükség sem árnyalt mellékszereplőkre, sem sok tájleírásra: Weirnek elég időnként jó ritmusérzékkel megszakítania az E/1. narrációt, hogy a földi segítségnyújtás bemutatásával még tovább fokozza a feszültséget, és igazi globális ügyet csináljon a botanikus elképesztő pechjéből.

A marsi nagyszerű példája annak, hogyan mesélhető el ízig-vérig műfaji keretek között egy egyetemes történet, amely ráadásul anélkül tud szólni kitartásról és emberfeletti teljesítményről, hogy patetikus lenne.

 

Fumax, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12464