|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziHaifai kikötőÁrva Márton
Hayored
Lema’’ala – izraeli, 2015. Rendezte és írta: Elad Keidan. Kép: Yaron Scharf.
Zene: Thierry Caroubi. Szereplők: Itay Tiran (Uri), Uri Klauzner (Moshe),
Michaela Eshet (Nava), Ohad Shahar (Saul). Gyártó: EZ Films / Spiro Films.
Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
105 perc.
Ha
egy filmkészítő egy szemtelenül hétköznapi mozzanatot (hősünk leugrik a boltba
tejért) végeláthatatlan kóborlássá duzzasztó félórás rövidfilmmel debütál,
ráadásul művének a Himnusz címet adja,
sejthető, hogy a bejárt lelki illetve társadalmi közeg megragadása a vállalás
sorvezetője. Ennek megfelelően Elad Keidan első nagyjátékfilmje, a Haifai kikötő is a város látképét
hosszan vizslató svenkkel indít, hogy ezután a természeti, az épített és a
társas környezet összhangzatának lírai tanulmányát kínálja.
A
távolból figyelő képeken a felesége fülbevalója után kutató Moshe és az írói
válságban rekedt Uri lép elő, és vág neki a Kármel-hegyre vezető végtelen
lépcsősornak. Ellentétes irányú, ráérős grasszálásuk nemcsak arra ad alkalmat,
hogy a szimbolikus emelkedés és süllyedés mentén fény derüljön vázlatos
élettörténetük részleteire (mintegy mellékesen kapunk hírt hűtlenségről,
kudarcokról és egy végzetes balesetről is), ennél lényegesebbek a szűkszavú
találkozások, melyek kirajzolják a város szociális koordináta-rendszerét és
közösség-élményét. A karakterek mozgását tagoló nyugvópontokon ugyanis régi
ismerősök és idegenek elegyednek empatikus beszélgetésekbe, melyek (szóljanak
bár az izraeli munkáspárt megalakulásáról, régi iskolatársakról, szeretőkről
vagy a lépcsősor burkolatáról) barátságos, ugyanakkor – Efrájim Kishontól
kölcsönözve – „abszolúte száraz” humorral taglalják a megidézett
élethelyzeteket. Ezek az egyszer kínosan banális, máskor finomabbra hangolt
jelenetek tartózkodón, ismétlésekre építve bontakoznak ki, Keidant valahova
Eimbcke (Kacsaszezon, Lake Tahoe) és Östlund (Play, Lavina) közé illesztve a kortárs stílus-palettán.
A
város szimfóniájához adott hajókürt-basszusszólamtól az Urit búcsúztató acapella-előadásig bőven találunk
szellemes ötleteket a Haifai kikötőben,
de az elbeszélés visszafogottsága olykor nézőpróbáló unalomba csap át, és ez a
szűkös képarányba szorított, kiszámítottan elrendeződő találkozás-epizódok
során könyörtelenül tudatosítja, mennyivel frappánsabb volt mindez
rövidfilm-formában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 9 átlag: 4.89 |
|
|
|
|