|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgyenesen átKránicz Bence
Flatliners – amerikai, 2017. Rendezte: Niels Arden Oplev. Írta: Ben Ripley. Kép: Eric Kress. Zene: Nathan Barr. Szereplők: Ellen Page (Courtney), Diego Luna (Ray), Nina Dobrev (Marlo), James Norton (Jamie), Kiersey Clemons (Sophia). Gyártó: Cross Creek Pictures / Screen Gems. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc. Nézzünk csak bele az 1990-es Egyenesen át tetszőleges jelenetébe! A
kezdő képsorokon Kiefer Sutherland arca fürdik hajnali fényben, később
narancssárga és kék színezi a képeket, metrógőz borítja az utcákat. És akkor
még nem is beszéltünk a halálközeli élmények vízióiról, amelyeket
orvostanhallgató hőseink átélnek, miután extrém sportból a klinikai halálba
hajszolják magukat és egymást. Jan de Bont kameráján keresztül az együgyű tinihorror-történet
expresszionista látomássá változott, de érezni a túlzás iróniáját, mintha az
alkotók nemcsak a nézőt, de magukat is jól elszórakoztatták volna a kicsapongó,
barokkos vizualitással.
Az eredeti filmnek tehát
volt stílusereje, így aztán kiváltképp fájdalmas a friss verzió bonctermi
sterilitása. Az utóbbi években a horror műfaja biztosította Hollywoodnak a
legmagasabb megtérülési rátákat, vagyis kevés pénzből is lehetett viszonylag
sokat csinálni – idén a Tűnj el!, a 47 méter mélyen és az Az is bőven várakozásokon felül
teljesített. Innen nézve kézenfekvő ötlet volt remake-elni Joel Schumacher
filmjét, a svéd A tetovált lánnyal
hollywoodi belépőt váltó Niels Arden Oplev pedig biztató rendezőjelöltnek
tűnt. Mutatkozik is némi izgalmas különbség a két film nemzedékképe között: az
eredeti hősei azért kóstolják meg a halált, mert úgy érzik, bármit megtehetnek
– csak ezután kerülnek napvilágra az elnyomott gyerekkori traumák. Az új
filmben a traumafeldolgozás igénye az első, az ötletgazda véletlenül sem
hebrencs lázadó, hanem a világ súlyát cipelő kényszerfelnőtt. A folytatásra
viszont csak lapos karakterek, elnyűtt horroreffektusok és ostoba fordulatok
maradnak. Elődje legfőbb hibáját azonban korrigálja Oplev: végre akad egy
önálló női figura, aki meri megélni ébredező szexualitását, majd felelősséget
vállal múltbeli bűneiért. Kár, hogy nem ő a főhős.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|