|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
MoziÉn, TonyaVajda Judit
I,
Tonya – amerikai, 2017. Rendezte: Craig Gillespie. Írta: Steve Rogers. Kép:
Nicolas Karakatsanis. Zene: Peter Nashel. Szereplők: Margot Robbie (Tonya),
Sebastian Stan (Jeff), Allison Janney (LaVona), Caitlin Carver (Nancy),
Julianne Nicholson (Diane). Gyártó: LuckyChap Entertainment / Clubhouse
Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált.
119 perc.
A
2009-es Az informátor! óta több olyan
posztmodern életrajzi film született, amely Hős helyett Antihőst választott
központi figurául, akinek hajmeresztő, az emberi hülyeség magas fokáról
árulkodó kalandjait szatirikusan vagy a fekete komédia eszközeivel mutatta be.
A Wall Street farkasa, a Haverok fegyverben, az Arany és a Barry Seal után végre elkészült a szubzsáner egy női darabja is.
Tonya Harding korcsolyabajnok sztorijánál az alkotók keresve sem találhattak
volna jobbat, hiszen az már alapjáraton olyan durva, hogy annak idején az egész
világot megrázta. A vetélytársnője térdét eltörető olimpikonnak pedig nemcsak
az életpályája érdekes, hanem ellentmondásos személyisége is, ahogy a körülötte
található figurák is megérnek egy misét. Az elszánt és kőkemény, folyamatos
bántalmazásban élő Harding, rideg és szeretetlen anyja, erőszakos férje és
annak enyhe értelmi fogyatékos cimborája története pár éve talán nem
kerülhetett volna hollywoodi vászonra, de a jelek szerint lejárt a patetikus
életrajzi filmek kora.
A
fent említett művek közös tulajdonsága, hogy nevettetni is akarnak, és ennek
érdekében módosítanak a valóságon, sokszor csak ihletként nyúlva a hírhedt
figura életéhez. A valóság megváltoztatása az Én, Tonyában egyenesen vezérlőelvvé válik: az egész alkotásnak az
az ars poeticája, hogy nem létezik
egyetlen igazság, hanem mindenkinek megvan a saját maga igazsága. Erre a
játékidő során maguk a hősök hívják fel a néző figyelmét: tudomást sem véve a
negyedik falról folyamatosan kibeszélnek hozzánk, kommentálva a látottak
valóságtartalmát. Sajnos mindez leírva izgalmasabb, mint ahogy azt Craig
Gillespie rendező megvalósította. Az Én, Tonya legnagyobb erénye így a
címszerepet hozó Margot Robbie, aki a Suicide
Squad után ismét hatalmas lépést tett afelé, hogy levetkőzze az üres
szépség rátapadt köntösét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|