Miloš Forman

Forman két világ közt

Miloš tűzoltói

Hegyi Zoltán

Egy díszszekerce minden fegyverünk. Emlékképek Miloš Formanról.

Valamikor réges-régen filmesztétika órák voltak a Magyar Televízióban. Távoli galaxis ez, fekete-fehérben, kékesen villog a Kékes tévé képernyője. Így láttam először, ám mindjárt vagy négyszer darabonként a Fekete Pétert és az Egy szöszi szerelmét. Aztán filmklubokban, kamaszkorom legszebb telein.

Arra is emlékszem évtizedek távlatából, hogy melyik Formant hol. Így megy ez, mikor már arra nem, hogy tegnap mi volt. Elszakadás a Művészben, Száll a kakukk fészkére a Szikrában, Hair a Vörös Csillagban, micsoda kapcsolódások. Első két sor két forint, a jegyszedő néninél zseblámpa, benne zsebtelep. Néha belógás, saját zsebcselek, zsebkendőnyi területen, ahogyan azt Hrabal úr írta Hidegkúti Nándiról. Reggel kilenc óra, első vetítés, a gimnázium várhat, midőn a vásznon az élet iskolája maga. Hajunk hosszú, némi spéttel lázadunk, szemünkben a szabadság feltételes módja, elég jól nézünk ki. Lányok álmodnak velünk éjjelenként.

Alakuló, majd gyorsan elhatalmasodó cinéfília, gyógyíthatatlan. Az önazonosság tinédzserkori keresgélése közben azonosulás a hősökkel. Nem kell orvos, Forman a pszichiáterem. Fekete Péter máris az én emberem. Mert alkatilag alkalmatlan a feladatra. Nagyjából bármelyikre, de főként arra, hogy esendő bolti szarkákat leplezzen le a munkaköri leírásából adódóan. Elkezdek csehül állni a világhoz, mert minden olyan abszurd és derűs egyszerre.

Hogy mi olyan klasszul csehes nekem akkor? Talán a kedély. Švejk mindenekelőtt. Hogy ha már úgy alakult történelmileg, hogy csupán egy virtuális díszszekerce minden fegyverünk a hülyeséggel és a tankokkal szemben, akkor legalább vegyük őket hülyére addig is, amíg elmúlik ez is, miközben tágul a világegyetem és még az időnek is vége lesz egyszer. Szóval a derű. És még Pepin, a kémény és a mosómedve, kóstold meg a söröcskénket, a bedöglött tűzoltóautó, Paral vegyészei Ustí nad Labenben, Chytilová almái, de még Kundera elviselhetetlen könnyedsége is a messzi Párizsból.

Derűs új hullám volt a cseh, nem véletlenül harapott rá a művelt világ. És már kezdetben vala a hihetetlen. Miloš Forman például ötéves volt, amikor az első filmet látta, ami nem más volt, mint Smetana Az eladott menyasszony című operájának némafilm változata. Teszem hozzá, akkorra már a tudósok feltalálták a hangosfilmet. Egy néma opera. Csodálatos. Mesés, mint a férfiak kurblival.

Formant nem vették fel a Színművészeti Főiskolára és sürgette az idő, ha nem akart két évre bevonulni a Csehszlovák Néphadseregbe. Igen ám, de mire mindez kiderült, a Kohászati és Bányászati Egyetem szakágazatán kívül már alig maradtak betöltetlen helyek, néhány például az Előadóművészek Akadémiáján, a FAMU-n. Reggel odament, estére felvették a forgatókönyvírói csoportba, majd öt évig lazult a haverjaival. A végére ugyan fogalma sem volt, hogy a kamera melyik végét kellene megfognia, erről majd Miroslav Ondřiček operatőr világosítja fel, viszont a folyamatos alkalmazkodással és megfelelési kényszerrel sem kellett vívódnia. Késleltetett profizmus. Elvégre a Warner Brothersnek nem lehetett olyat leírni, hogy „spermája berobban a kulcslyukon és a mennyezetig lövell”, ellenben a FAMU-n nyugodtan.

Forman elegáns, mint egy cigányzenész, ez már a Fekete Péternél és a Szöszinél is érezhető, pedig hol vagyunk még a Ragtime, vagy az Amadeus világától. A kamerával történő látszólagos ügyetlenkedés is ugyanolyan tudatos, mint például Godard-nál. Nem azt mondom, hogy nincs benne szeretet, sőt; ám egy árnyalattal hűvösebb, mint a Menzel-Hrabal tandem. Közben megvan a kulcsszó, mint az Annie Hall-ban a mozi halljában, igen, de tényleg, Forman inkább elnéző, türelmes, egy gyöngéd barbár.

A Fekete Péterrel sorra nyeri a díjakat, meghívják Amerikába (először) és megnyílik az út a Szöszi előtt. A szereplők többnyire amatőrök, a helyszín egy Zruc nevű lepukkant iparváros (Formannak különös képessége van a terekhez, egy ideig konkrétan a Művelődési és Oktatási Minisztériumban lakott egy szobában), maga Szöszi a volt sógornője, az alaphelyzet dokumentarista jellegű (Csehszlovákiában kevés a nő), mi baj lehet? Nos, lett is meg nem is. A film szépen fut Velencétől Párizsig, ám odahaza erkölcstelenséggel vádolják és még a Könnyűipari Minisztériumban is kiakasztja a biztosítószeget, lássuk be utólag, az ő szempontjukból némiképp jogosan. Cipőgyári antireklám. Ami viszont nem várt társadalmi és turisztikai mozgásokat indított be. Fiatal fiúk százai indultak neki sátraikkal az egyébként nem túl romantikus Zrucba egy szép hétvége reményében, a csajok meg ugrándoztak kifelé a munkásszálló ablakából. Peace and Love.

A Tűz van, babámat valamikor a nyolcvanas évek derekán láttam, filmklubban. Merthogy nálunk vagy húsz évig óvták tőle a kedves nézőket. Valamennyi betiltás, dobozba zárás, bennfenteskedő vetítéses alkotás közül ezt a cenzúrát értettem a legkevésbé. Merthogy addigra már számos olyan mű is a mozikba kerülhetett a keleti blokkban, amelyekben sokkal direktebben mentek neki a létező szocializmusnak. Most akkor beszartak egy csehszlovák tűzoltóbáltól? Utóbb arra gondoltam, hogy valakinek leesett a húszfilléres, hogy ezek bizony ők. Amorálisak, kisstílűek, provinciálisak, szánalmas disznósajt tolvajok. És nehogy már feszt kiröhögjük őket.

Aztán Milos menni Amerika. Ami éppen forrongott rendesen, akárcsak fél Nyugat-Európa. Ezerkilencszázhatvannyolc. Augusztusban véget ér a prágai tavasz. Forman első amerikai filmje, az Elszakadás végül 1971-ben készül el. Még nagyon cseh, de már nagyon amerikai. A tökéletes hibrid. A környezet kedvező, az újhollywoodiak éppen leszámolnak a papa mozijával, hogy aztán később felépítsék a nagypapáét. Spielberg hamar eljut a Párbajtól a Cápáig. Az Elszakadás akkoriban dicséretes gyorsasággal bekerült a magyarországi mozikba is. Naná, az nem baj, ha megnézzük, miként rothad a hanyatló kapitalizmus, és hogyan idegenedik el benne az ember. Nekem reveláció volt, mert ez ment itthon is, csak ráadásul még munkásőrszürkében, fű nélkül. A szüleink gyötrő, bezárkózós csöndje, vagy éppen hangos terrorja és a mi leléceléseink, elszökdöséseink. Megnéztem vagy ötször.

Hazajöttem a moziból, ahonnan elloptam a plakátot és anyám annak nyomán kötött nekem egy McMurphy-sapkát. Feketét, pont olyat, amilyet Jack Nicholson viselt a Száll a kakukk fészkére című remekműben. Ez már nagyon amcsi volt, elszakadt a barandovi szál és igazi hősöm is lett, Jack Nicholson. A lázadás és a szabadság ikonja, mint Mr. McMurphy, ahogyan a Főnéni szólítja kissé elnyújtva a név végét, magyar hangja emlékeimben Béres Ilona. Ezen a ponton Ken Kesey-ről még nem sokat tudok, pláne a savas buszozásokról nem, a könyvtárakból már ellopták az összes Üvöltést, de azért lassan összeáll a kép, a Száll a kakukk… Európa Zsebkönyvtáras kiadása ronggyá olvasva. A film nem olyan látomásos, mint a könyv, inkább a hagyományos amerikai dramaturgiát idézi, Forman elindul a vérprofizmus rögös útján.

Bevallom, utálom a musicaleket, egy szálig. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy miért kell a történet egy bizonyos pontján teljesen indokolatlanul dalra fakadni. Forman és tettestársai viszont olyan tüneményessé tették a Hairt, hogy lehetetlen volt nem beleszeretni. Igazi operát csináltak belőle, időtlent, az emberiség egyik utolsó szerethető kísérletéről. „Good Morning Starshine” – már megy is a fejemben.

Nekem a Ragtime, a Valmont és az Amadeus már nem annyira, a Larry Flynt már jobban. De maradtak örökre szóló bevésődések. A Szöszi és a Tűz van, babám! asztal alatti jelenetei, ó azok a felejthetetlen zoknik. A fára kötözött nyakkendő szintén a Szösziben. Ahogy az apa meglesi a fiát a Fekete Péter-ben. Spangli szívás az Elveszett Gyermekek Szüleinek plenáris ülésén és vetkőzős póker az Elszakadásban. Jack Nicholson bedrótozott feje, a kórtermi orgia, és ahogy az Indián kosárra dob a Száll a kakukk…-ban. És ahogy Beverly D’Angelo besétál a tóba a Central Parkban, nagyjából ott, ahol Holden Caufield azon agyal, hogy hová tűnnek a kacsák télen, na az, igen.

Gyönyörű munka volt Forman úr, Isten Önnel.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 06-08. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13684

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -